Kormány: a javaslat célja az elektronikus ügyintézés biztosítása a földügyi igazgatásban
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára expozéjában elmondta: az érintett jogszabályok célja az elektronikus ügyintézés, azon belül is az automatikus döntéshozatal biztosítása a földügyi igazgatásban. Az elmúlt időszakban számtalan szakmai testület, szervezet, kamara kereste meg a szakmai irányításért felelős minisztériumot azzal a javaslattal, hogy a hatékony és gördülékeny átmenet érdekében az új rendszer fokozatosan álljon a közigazgatás szolgálatába - idézte fel.
Kiemelte: a fokozatos átállással biztosítható, hogy az ingatlannyilvántartás külső ügyfelei a megfelelő oktatás után, kellő tudással egy jól működő informatikai rendszert tudjanak használni. Előnye továbbá az ütemezett átállásnak, hogy a bevezetéshez beszerzett infrastruktúra fokozatos terhelés mellett kerülhet beüzemelésre, valamint a bevezetéssel járó esetlegesen felmerülő problémák nem országosan jelentkeznek - mutatott rá.
Közölte: az ingatlan-jogügyletek olyan állampolgárokat is érintenek, akik nem kívánják az elektronikus ügyintézéssel járó kötelezettségeket magukra venni, ezért az ingatlan-nyilvántartási ügyekben eljáró jogi képviselők feladatai is részben átalakulnak. A törvényjavaslat kapcsán az ügyvédi kamarával folytatott egyeztetések is azt erősítették, hogy a fokozatos átállás az optimális megoldás - magyarázta.
Hangsúlyozta: a törvényjavaslat arról rendelkezik, hogy az új ingatlan-nyilvántartási rendszert, illetve az új szabályozást 2024. február 1-je helyett 2024. október 1-jén vezetik be, a kötelező elektronikus ügyintézés pedig 2024. december 4-étől valósul meg.
Megjegyezte: a törvényjavaslat a közjegyzői szolgálat szünetelésének eseteit bővíti ki, annak érdekében, hogy a hivatásrend képviselőinek értékes szakmai tapasztalatai szélesebb körben hasznosíthatók legyenek.
Répássy Róbert közölte: a javaslat egyértelművé teszi, hogy a kormánytisztviselő akkor lehet vezető tisztségviselő vagy felügyelő bizottsági tag, ha őt az állam vagy az állam többségi tulajdonában álló gazdasági társaság delegálja megállapodás vagy részesedés alapján, így biztosítva az állami érdekek érvényesülését mind a közvetett, mind a közvetlen állami tulajdonú gazdasági társaságok működése során.
Azt is mondta: az igazgatási szünetről szóló törvény biztosítja a lehetőséget a települési önkormányzati képviselő-testületek és a vármegyei közgyűlések számára, hogy a polgármesteri hivatalok, a közös önkormányzati hivatalok, a közterület-felügyeletek és a vármegyei önkormányzati hivatalok tekintetében igazgatási szünetet rendeljenek el az év azon napjaira, amikor a kormány döntése alapján kormányzati igazgatási szünetre sor kerül. Az igazgatási szünet alatt az érintett önkormányzati hivatalok nem működnek, a dolgozók számára szabadságot kell kiadni, ezért az érintett hivatalok előtt vagy részvételükkel folyó eljárások, a hivatalok által teljesítendő kötelezettségek határidejébe nem számít bele az igazgatási szünet időtartama - magyarázta.
Közölte: a törvényjavaslat kiegészíti a szabályozást azzal, hogy az igazgatási szünet időtartama nem számít bele az eljárási határidőbe akkor sem, ha az eljárásban eljáró szervként, félként, ügyfélként olyan helyi önkormányzat vesz részt, vagy az eljárás olyan helyi önkormányzat megkeresésével jár, amely képviselő-testülete vagy közgyűlése elrendelte az igazgatási szünetet.
Vita
Nagy Csaba (Fidesz) a törvényalkotási bizottság előadója kiemelte: a törvényjavaslatra azért van szükség, hogy segítse a közigazgatási feladatok további racionalizálását, és végrehajtását, ezért azt elfogadásra javasolta.
A fideszes politikus vezérszónoki felszólalásában is megerősítette, hogy a módosítások a közigazgatási folyamatok egyszerűsítését szolgálják az életszerű tapasztalatok és a visszajelzések alapján, majd részletesen ismertette, mely törvényeket érinti a javaslat.
Hollik István, a KDNP vezérszónoka felszólalásában az e-ingatlannyilvántartási rendszer újdonságairól szólt. A személyi jövedelemadó-bevallás egyszerűsítését jó mintának nevezte arra, hogyan kell egy digitalizációs folyamatot elindítani úgy, hogy az felhasználóbarát legyen, gyorsítsa és egyszerűsítse az állammal kapcsolatos ügyintézést.
Az szja mellett a leggyakoribbnak a tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézést említette, amelyben az e-ingatlannyilvántartási rendszer "forradalmi változást hoz" - mondta.
Az ülést vezető Jakab István az általános vitát lezárta, majd Répássy Róbert zárszavában megköszönte a támogató hozzászólásásokat.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!