OGY - Krónika 5. rész (határozathozatalok)

Belföldi hírek, 2024.11.04

(MTI) - Nemzetközi egyezményekről, valamint a veszélyhelyzet meghosszabbításával kapcsolatban hozott határozatot az Országgyűlés hétfőn.

Elfogadták a Magyarország és az Egyesült Államok közötti országonkénti jelentések cseréjéről szóló javaslatot

Az Országgyűlés 177 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok között az országonkénti jelentések cseréjéről szóló megállapodás kihirdetését rögzítő törvényjavaslatot, amelynek fő célja a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdítása az amerikai féllel.

A megállapodás alapján a magyar adóhatóság kölcsönösen, automatikusan kicseréli az amerikai partnerhatósággal a területén adóügyi illetékességgel rendelkező, adatszolgáltatás alá eső, multinacionális vállalatoktól kapott országonkénti jelentéseket.

Az országonkénti jelentéstételi kötelezettség kiterjed egyebek mellett az adózás előtti eredményre, a fizetett nyereségadóra, a felhalmozott nyereségre, a jegyzett tőkére és az alkalmazottak számára.

Az adatszolgáltatás ugyanakkor csak azon vállalatcsoportok számára kötelező, amelyek legalább 750 millió euró konszolidált árbevétellel rendelkeznek. A megállapodás olyan eszközt ad az adóhatóság kezébe, amely lehetőséget ad a nemzetközi adókikerülés elleni még hatékonyabb fellépésre.

Elfogadták a Magyarország és Svájc közötti, kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény módosítását

Az Országgyűlés 165 igen szavazattal és 14 tartózkodás mellett jóváhagyta a Magyarország és Svájc közötti, kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény módosítását. A Svájci Államszövetség 2021-ben kezdeményezte a magyar-svájci adóegyezmény módosítását azért, hogy a két állam között hatékonyabb legyen az adóelkerülés elleni fellépés.

A módosítás része az új nemzetközi sztenderdek átvétele, így a kölcsönös egyeztetési eljárásokról szóló cikk módosítása, valamint az egyezmény biztosította kedvezmények garanciális szabályának beillesztése. A svájci fél kérte emellett a globális minimumadóra történő utalás felvételét is. Az egyezményt módosító jegyzőkönyv aláírása július 12-én történt meg Budapesten. A jegyzőkönyvek megfelelnek a nemzetközi gyakorlatnak, az OECD modellegyezményének, valamint jól szolgálják a befektetők érdekeit és az adóügyi átláthatóságot is.

Elfogadták a Magyarország és Szerbia között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, módosított jegyzőkönyv kihirdetését

Az Országgyűlés 180 igen szavazattal elfogadta a Magyarország és a Szerbia között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, módosított jegyzőkönyv kihirdetését.

Az 1996-ban kihirdetett egyezmény még nem tartalmazta a teljes körű információcsere lehetőségét, és jegyzőkönyv szerinti módosítás ennek pótlására irányul.

A magyar Pénzügyminisztérium 2021-ben tett javaslatot a téma megvitatására, mert a két ország közötti, hatályos adóügyi információcsere-megállapodások nem fedik le az áfával kapcsolatos megkereséseket. A módosító jegyzőkönyv aláírására október 8-án került sor Budapesten.

Elfogadták a Magyarország és Georgia között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló javaslatot

Elfogadták a Magyarország és Georgia között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló javaslatot 166 igen, 14 nem szavazattal.

A módosítás célja a gazdasági, azon belül a beruházási kapcsolatok építése, kedvezőbbé tétele, a magyar vállalatok külföldi beruházásainak ösztönzése, az ott termelt profit hazahozatala.

A megállapodás előírja a nemzeti elbánás és a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazását az indokolt kivételek megjelölésével, például integrációk során nyújtott kedvezményeknél.

Rendelkezik továbbá a keletkezett jövedelmek átutalásáról, az esetleges államosítás esetén követendő gyakorlatról. A megállapodás szabályozza a szerződő felek, valamint a beruházó és az állam közötti viták rendezésének módjait.

Hozzájárult a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament

Az Országgyűlés 130 igen, 49 nem szavazattal elfogadta a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény módosítását.

A jogszabály alapján az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a november 19-én lejáró veszélyhelyzetet további 180 nappal 2025. május 18-ig meghosszabbítsa.

Az indoklás szerint a hosszabbításra azért van szükség, mert az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa, valamint ezek magyarországi – különösen a menekültügyi, a gazdasági és az energetikai – következményei az elmúlt időszakban továbbra sem változtak.

(MTI)

Címkék

Országgyűlés határozathozatalok
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!