OGY - Krónika 5. rész (interpellációk)

Belföld, 2019.03.18

A kórházi várólistákról, a hálapénzről és a szegénységről is interpellálták a képviselők a kormányt hétfőn az Országgyűlésben.



KDNP: jelentősen csökkentek a várólisták az egészségügyben


Aradszki András (KDNP) arról beszélt, hogy jelentősen csökkentek a tervezhető egészségügyi beavatkozások várólistái. Emlékeztetett, 2012-ben döntött a kormány, hogy a tervezhető műtétekre várók listáját nyilvánossá kell tenni, a várólisták csökkentésére pedig a tavalyi év végéig 26 milliárd forintot fordított.

A várólisták érezhető csökkenése európai uniós kitekintésben is pozitív, a magyar egészségügy ezzel az európai középmezőnybe került - mondta, arról érdeklődve, hogy a várólisták pontosan hogyan változtak az elmúlt években.

Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár válaszában azt közölte: a várólista-csökkentésre befektetett pénz meghozta az eredményeket, amelyek következményeként 2018-ra csaknem harmadára csökkent a várólistán lévők száma. Például szürkehályog-, csípőprotézis- és térdprotézisműtétre is kevesebbet kell várni Magyarországon, mint több más európai országban - jelezte.

A KDNP-s képviselő elfogadta a választ.


MSZP: igazságos-e, ha a beteg kétszer fizet?


Korózs Lajos (MSZP) azt mondta, ma az országban a hálapénzt tekintve kétfajta orvos van: az egyik előre elkéri a pénzt, a másik viszont menekül azok elől, akik borítékot akarnak a zsebébe dugni. Szerinte egy szolidaritáselvű egészségügyben erősebb állami szerepvállalás lenne szükség. Mikorra terveznek egy olyan monitoring rendszert, amellyel tisztán lehetne látni a hálapénzzel kapcsolatban? Igazságosnak tartja-e a kormány, hogy a beteg kétszer fizet, egyszer járulék formájában, egyszer hálapénzzel? - kérdezte.

Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár úgy reagált: az 1950-es évekre vezethető vissza a hálapénz rendszere, amellyel a mai napig küzdenek. Jelezte, ma, amikor az új orvosgeneráció, a rezidensek elfogadják ösztöndíjukat, vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt. Ha az orvosbérek versenyképesek lesznek, joggal elvárható, hogy hála formájában se fogadjanak el pénzt az orvosok - mondta, reményét fejezve ki, hogy a hálapénz jogellenes formáját a társadalom is kitaszítja majd.

Korózs Lajos nem fogadta el az államtitkári reakciót, de a Ház jóváhagyta 109 igen szavazattal, 24 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett.


DK: a gyermeket egyharmadát fenyegeti szegénység


Vadai Ágnes (DK) arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar gyermekek egyharmadát fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség. Közölte: míg a kormány szerint a családtámogatási rendszernek minél több gyermek vállalására kell ösztönöznie, addig a DK szerint a már megszületett gyermekeknek kellene biztosítani a méltó körülményeket, és ha minél nehezebb körülmények között él egy család, annál inkább támogatni kell a gyermekek felnevelését. A DK azonnal és jelentősen növelné a családi pótlékot, és javítaná az oktatás színvonalát - tette hozzá.

Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár azt felelte: a baloldali kormányzás idejéhez képest több mint 300 ezerrel csökkent a szegénységgel vagy a társadalmi kirekesztés kockázatával érintett gyermekek száma. Közölte: a kormány egyre többeknek segít a családi adókedvezménnyel és a gyed összegének megemelésével, továbbá bevezette az ingyenes gyermekétkeztetést, tankönyvellátást és az Erzsébet-táborokat.

Vadai Ágnes nem fogadta el a választ, a parlament azonban jóváhagyta 112 igen szavazattal, 30 nem ellenében.


A Párbeszéd Paks 2-ről


Kocsis-Cake Olivio arról beszélt, hogy évi több száz milliárdot költenek el az adófizetők pénzéből Paks 2-re, aminek még megépítési határideje sincs. Úgy látta: az eddigieknél is nagyobb orosz kitettséget eredményez majd az erőmű megépítése, a jövő azonban a megújuló alapú energiáké.

Az ellenzéki képviselő problémaként hozta, hogy az új blokk tektonikus vonal mellett épülne meg. Ha alulbecsülik a kockázatokat, könnyen Fukusima 2 lehet - jegyezte meg, utalva a japán katasztrófára.

Süli János, a beruházásért felelős miniszter válaszában közölte: családjával Pakson laknak, s az új erőmű tövében fognak a jövőben is élni. Ha kockázatosnak tartaná, nem élne ott, és nem onnan járna be dolgozni. A fukusimai blokkot nem a földrengés tette működésképtelenné, a tervezéskor kimaradt, hogy 12 méteres cunami jelenhet meg a földrengés nyomán. Pakson a földrengésvédelmi kritériumoknak maximálisan megfelelnek, és meg fognak felelni - jelezte a tárca vezetője.

A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament 112 igen, 26 nem szavazattal jóváhagyta azt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!