OGY - Krónika 5. rész (koronavírus-törvény módosítása)

Belföld, 2021.04.29

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés csütörtökön.



Kormányzati álláspont


Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára közölte: volt olyan válságkezelési időszak, amikor a beruházások megszűntek Magyarországon. Minden olyan fejlesztés, ami a nemzeti vagyon gyarapodását szolgálja, egyúttal a gazdaság fejlődését szolgálja - mondta.

Szerinte szélsőséges vélemény az ellenzéknél jelenik meg, nem a kormánynál.

Megjegyezte azt is: lezajlott egy nemzeti konzultáció, és kikérték az emberek véleményét.


KDNP: a baloldal nem hajlandó a pártpolitikai érdekeket félretenni


Hollik István (KDNP) arról beszélt, hogy a Fidesz és a KDNP a kezdetektől azt mondja, ebben a helyzetben a pártpolitikai vitákat, érdekeket rakja félre mindenki, de erre a baloldal nem hajlandó. Ez a vita is ékes példája ennek, az esetek 80 százalékában olyan vádak hangzottak el, amelyeknek a rendkívüli jogrendhez semmi közük.

Az LMP évek óta a Paks 2 ellen beszél, lehet ez az álláspontjuk, de ennek mi köze a veszélyhelyzet meghosszabbításához? - kérdezte.

Politikai vádaskodás folyik, semmi más nem történik, minthogy hogyan tudják jobban támadni a kormányt - összegzett.

Mindenhol rendkívüli helyzet van Európában, korlátozó intézkedéseket vezettek be, és ezeket a legtöbb helyen meg is hosszabbítják, eközben úgy tesz az ellenzék, mintha magyar kuriózumról lenne szó - hangoztatta.

Akkor, amikor a válságkezelés kudarcáról beszélnek, tekintsenek a hátuk mögé, a saját kormányzásukra - kérte.

Kitért arra is: a vakcina, az oltás életet ment, ugyanakkor egyetlen baloldali képviselő nem volt képes ezt hangsúlyozni, buzdítani arra az embereket, hogy fogadják el a felkínált vakcina bármelyikét, azokat ugyanis magyar szakemberek megvizsgálták.


MSZP: számos kérdésben nem vagyunk partnerei a kormánynak


Szakács László (MSZP) azt kérdezte, miért nem halasztotta el a kormány a Mátrai Erőmű vételárának kifizetését, hogy ezt az összeget a jövedelmüket vagy annak egy részét elvesztő családok támogatására használják fel?

Kifogásolta, hogy a Budapest-Belgrád vasútprojektre fordított 82 milliárd forintot a védekezési alapból vette el a kabinet, akárcsak azt, hogy jelenleg bevételt nem hozó tevékenységek adóját csökkentik.

Felvetette, hogy a képviselő-testületi jóváhagyás nélkül hozott polgármesteri döntések miatt elszállhat egyes települések költségvetési hiánya.

Abban nem kérhetnek partnerséget, hogy kitömjük az önök oligarcháit, hogy a polgármesterek önkényesen dönthessenek - jelentette ki.


LMP: gyalázatos a helyzet


Az országban kialakult gyalázatos helyzetről beszélt Keresztes László Lóránt (LMP), mondván, rengeteg olyan ügyet hozott a kormánytöbbség a parlament elé az utóbbi egy évben, amelyeknek semmi köze a válságkezeléshez.

Szerinte ennek példájaként lehet beszélni az egyetemek és a közvagyon "kiszervezéséről", a Budapest-Belgrád vasútprojekt titkosításáról, a választási törvény drasztikus átalakításáról vagy a Fudan Egyetem fővárosi campusáról.

Hozzátette: korábban történelmi léptékű felsőoktatás-fejlesztést ígért a kormányzat, amely az ehhez érkező uniós források hatékonyabb felhasználásával indokolta az egyetemek átalakítását, most pedig kiderült, hogy az ígértnél jóval kevesebb pénz érkezik e címen.

Keresztes László Lóránt kifogásolta, hogy az egyetemi alapítványok élére "folyamatosan nevezik ki a fideszes kurátorokat", holott ellenzékben a politikamentes kuratóriumok mellett tették le a garast, a paksi projekt kellős közepén pedig lemondott az engedélyeztetésért felelős hatóság vezetője.



MSZP: ellenzékben máshogyan beszéltek a fideszesek


Mesterházy Attila (MSZP) fideszes politikusok mostani és 2009-ben, az influenzajárvány idején elhangzott mondatait vetette össze, azt hangoztatva, ellenzékben a nyilvánosság elől elhallgatott információkról beszéltek és mindenki szabad belátására bízták az oltás felvételét.

Szerinte, miközben kormányoldalon azzal vádolják az ellenzéket, hogy olyasmit ad a szájukba, amit nem mondtak, éppen ők maguk élnek ezzel az eszközzel.

Mesterházy Attila arról beszélt: a kormányoldalt csak úgy érdekli a együttműködés, ha annak a haszonélvezői lehetnek, ahogy a nemzeti tőkésosztály nem szolidáris a nemzettel, legyen szó bevételeikről vagy arról, miként teljesítik a miniszterelnök kérését, hogy a járvány megfékezése érdekében ne utazzanak külföldre.



Államtitkár: nem hasonlítható a 2009-eshez a helyzet


Völner Pál államtitkár a vitában elhangzottakra reagálva hangsúlyozta: nagyságrendi a különbség a 2009-es és a mostani veszély között.

Megemlítette: a hosszabbítás határozott időtartamra szól és azt szolgálja, hogy a kormányzat el tudjon járni a helyzet kezelése által megkívánt esetekben.

A felsőoktatás fejlesztése kapcsán kiemelte: nem különbség, hogy uniós vagy költségvetési forrásból finanszírozzák az egyetemeket, hozzátéve, a kormány akkor hazudott volna, ha nem biztosít forrásokat a felsőoktatásnak.



Jobbik: kampányfogás az ellenzéket oltásellenességgel vádolni


Gyüre Csaba (Jobbik) annak a véleményének adott hangot, hogy a kormányoldal kampányfogása, amikor az ellenzéket oltásellenességgel vádolják, miközben "a járvány is azt bizonyította a számunkra, hogy semmilyen formában nem képesek figyelembe venni az ellenzék vagy más véleményét".

Hozzátette: a kormányoldal úgy forgatja a szavakat, változtatja a véleményét, ahogyan az neki jó.

Példaként hozta fel, hogy a járvány első két hullámában a halálozási arányt, majd amikor a rossz döntések sorozata miatt ebben világelső lett Magyarország, az átoltottságot nevezte a kormány az értékelés legfőbb szempontjának.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!