TV műsor

OGY - Krónika 6. rész (azonnali kérdések)

Belföld, 2021.04.07

A pedofilok elleni fellépésről, az oltási sorrendről, az iskolák bezárásáról is kérdeztek képviselők az Országgyűlés szerdai ülésén.



MSZP: mi a helyzet a pedofilok elleni fellépéssel?


Mesterházy Attila (MSZP) arról érdeklődött, hogy mi a helyzet a pedofilok elleni fellépéssel.

Felidézte: az elmúlt évben komoly ügy rázta meg Magyarországot, a Kaleta-botrány, de ezt a kormány "agyonhallgatta". Amikor vállalhatatlanul enyhe ítélet született, kezdeményezték, hogy szigorítsanak a jogszabályokon, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő, de a Fidesz leszavazta ezt - közölte. Hozzátette: sok mindenről tárgyaltak azóta a Házban, de a kormánynak nem volt ideje arra, hogy a pedofilokkal szemben fellépjen.

Varga Judit igazságügyi miniszter úgy válaszolt, Magyarországon a bíróságok függetlenek, és az igazságügyi miniszter legfeljebb tanúja lehet az igazságszolgáltatásnak, nem tiszte minősíteni az ítéleteket. Ugyanakkor az ilyen ügyek joggal háborítják fel a társadalmat - tette hozzá.

Kiemelte: folyamatos a jogalkotás, a jogalkalmazás gyakorlatának felülvizsgálata, és a kormány minden erejével azon van, hogy a magyar jogszabályok a legmagasabb szintű védelmet biztosítsák a gyermekeknek, de nem lehet kapkodó a jogalkotás.


DK: mely krónikus betegségekben szenvedőket sorolják előre?


Bősz Anett (DK) azt firtatta, hogy mely krónikus betegségekben szenvedőket sorolják előre az oltásnál. Úgy vélte, zavar van az oltási terv sorrendjében, mert nem tudni, mely krónikus betegségek miatt sorolhatnak előre valakit, és ez nem deríthető ki a nyilatkozatból sem, amelyet ki kell tölteni az oltáskor. Azt kérdezte, miért nincs világos szabályozás és miért nem tájékoztatják az embereket.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára közölte: a nemzetközi kimutatások szerint Magyarországé a második legeredményesebb oltási program az EU-ban, és ez a világ 11. legeredményesebb országa. Azok az ellenzéki politikusok, akik megkapták a vakcinát, azt mondják, jól megy az oltás - mutatott rá.

Hangsúlyozta: gyorsabban, gördülékenyebben és hatékonyabban halad az oltás Magyarországon, mint sok más országban.


LMP: kompenzálják-e a szülőket?



Hohn Krisztina (LMP) arról érdeklődött, tervezi-e a kormány, hogy kompenzálja az iskolabezárások idejére a gyermekükkel otthon maradni kényszerült szülőket. Emlékeztetett arra, hogy az iskolák március 8-tól tartanak zárva - várhatóan április 19-ig -, és sokan kényszerültek arra, hogy fizetés nélküli szabadságot vegyenek ki.

A képviselő a napi átlagkeresetnek megfelelő juttatás biztosítását javasolta. Hozzátette: a kormány számos jó intézkedést tett, de azok nem pótolják a családok kieső jövedelmét.

Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára kijelentette: a kormány nem hagyta magára sem a magyar embereket, sem a családokat. Az intézkedések között említette a hitelmoratóriumot, az ingyenes internetet a digitális oktatáshoz. Beszélt arról is, hogy meghosszabbították számos ellátás jogosultsági idejét.

2010 előtt nem segítették a családokat, megszorítások voltak, elvették az otthonteremtési támogatást, a családi adókedvezményt, csökkentették a gyes időtartamát - sorolta.



Párbeszéd: mikor védik meg érdemben a pedagógusokat?



Burány Sándor (Párbeszéd) azt mondta, a kormány súlyos veszélynek teszi ki a pedagógusokat azzal, hogy napokkal az első koronavírus elleni oltás beadása után visszaküldi őket a gyerekek közé. Közölte, az első oltási után még nem alakul ki védettség a koronavírus ellen, a teljes védettség csak hetekkel a második oltást követően alakul ki.

Szerinte a kormány a szociális munkások nagy részét kizárta abból a lehetőségből, hogy az első oltást soron kívül is megkaphassák.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett arra, hogy a pedagógusok Pfizer-vakcinát kapnak és az amerikai gyógyszerhatóság közlése szerint ezen oltás első adagja után "a védettség jelentős részben" kialakul.

Hozzátette: abban egyetértés volt a parlamentben, hogy úgy kell védekezni, hogy az élet lehetőleg ne álljon meg, a gazdaság működjön, az emberek ne veszítsék el az állásukat, ez pedig összefüggésben áll az iskolával. Két-három héttel az első oltás beadása után a védettség fennáll - mondta, hozzátéve: lényegesen kisebb védettség mellett Magyarországon sokan ma is dolgoznak.

Kijelentette: a kormány nem látja komoly kockázatát az iskolák újraindításának. Az élet folyamatossága sokkal inkább biztosítható akkor, ha az iskolák április 19-én megnyitják a kapuikat - hangoztatta.

Közölte azt is, reményeik szerint április végéig több mint négymillió embert beoltanak; jelenleg 3 millió 950 ezren regisztráltak a koronavírus elleni vakcinára.



Fidesz: miként folytathatja állatorvosi tevékenységét Hadházy Ákos?


Budai Gyula (Fidesz) azt firtatta, a jogszabályi korlátozás ellenére miként folytathatja állatorvosi tevékenységét Hadházy Ákos (független). Azt mondta, sajtóhírek szerint a képviselő megsértette az országgyűlési képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. Annak ellenére folytatja praxisát, hogy a vagyonnyilatkozatában azt írta, szünetelteti azt - tette hozzá. Közölte: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai szerint 2020 és 2021 között 101 kisállat útlevelét állították ki Hadházy Ákos állatorvosi pecsétjével. Jelezte, etikai eljárást kezdeményezett a képviselő ellen az állatorvosi kamaránál.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, a képviselő más keresőtevékenységet nem folytathat, az állatorvosi praxis nem tartozik a törvényi kivételek közé. Ha a képviselő megszegi a rendelkezéseket, indokolt lehet a mentelmi bizottságnál eljárást kezdeményezni - mondta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!