OGY- Krónika 6. rész (interpellációk)

Belföld, 2018.11.12

A zalaegerszegi járműipari tesztpályáról, az orvos- és ápolóhiányról, az otthonápolási díjról és a Honvédkórházról is szó volt hétfőn az interpellációk között az Országgyűlésben.



KDNP: hol tart a zalaegerszegi tesztpálya megvalósítása?



Nacsa Lőrinc (KDNP) azt tudakolta, hol tart az autonóm- és elektromos járművek fejlesztését támogató járműipari tesztpálya építése Zalaegerszegen. A tervek szerint a beruházással Magyarország megőrizheti és javíthatja pozícióját a járműipari versenyben - tette hozzá.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a beruházás alapkövét tavaly májusban tették le és a következő hetekben adják át az első fázist. Hozzátette: a tesztelők és a kutatóintézetek ebben az ütemben vehetik használatba a járműdinamikai felületet, a handling pálya két kilométer hosszú gyorssávját, a városi közlekedési helyzeteket szimuláló, parkolóasszisztens tesztelésére is alkalmas "smart city zóna" első részét.

Ismertetése szerint teljesen kész lesz a fékfelület a speciális fékező szakaszokkal és az országúti tesztelést lehetővé tevő másfél kilométeres útszakasz is. Elkészült a tesztelő cégek járműveit fogadó műszaki épület a bérelhető műhelyekkel, irodákkal, továbbá a tesztpálya fogadóépülete és a konferenciaközpont is - részletezte, hozzátéve: 2019 végére, 2020 elejére fejeződik be a második ütem.

A választ a képviselő elfogadta.



MSZP: lesznek orvosok a budapesti kórházakban?



Tóth Csaba (MSZP) értékelése szerint akadozva halad az Egészséges Budapest-program, illetve az annak keretében megvalósuló centrumkórházak építése. Szerinte aggodalomra ad okot az országos orvos- és ápolóhiány is. Hogyan biztosítják, hogy a budapesti emberek megfelelő ellátáshoz jussanak és legyen elég orvos, illetve ápoló? - kérdezte.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szóvá tette, hogy a szocialisták kormányon több kórházat is bezártak, hatezer dolgozót elbocsátottak, elvettek egyhavi bért a megmaradt dolgozóktól, a betegeket pedig a vizitdíjjal sarcolták.

Közölte, az Egészséges Budapest-program halad, tavalyi, az idei és a jövő évi költségvetésekben 30-40 milliárd forintos tételek vannak arra. Az összeg nagyobb részét műszerek vásárlására fordították, kisebb részét a négy nagy centrumkórház, a társkórházak tervezésére - magyarázta.

Kitért arra, hogy míg a szocialista kormány utolsó évében 845 orvos ment külföldre dolgozni, tavaly 334.

A választ az ellenzéki képviselő nem fogadta el, az Országgyűlés azonban 113 igen, 39 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadta.



DK: miért tesz különbséget a kormány a családok között?



Varju László (DK) rámutatott, hogy az otthonápolás keretében nemcsak gyermekeket, hanem más családtagokat, szülőket, házastársakat is ápolnak az érintettek. 33 ezer emberről van szó, és a kormány azt gondolja, hogy ellátásuk 15 százalékos emelése elégséges - tette hozzá. Azt firtatta, miért tekinti a kormány kevésbé elismerésre méltónak a szülő, a testvér, vagy az unoka ápolását, mint a gyermekét. A családok sokfélék, a tragédia nem tesz különbséget közöttük, önök miért tesznek? - kérdezte.

Novák Katalin, az Emmi családügyi államtitkára szerint a DK-nak kellene szégyellnie magát, mert a határon túli magyarokat nem tekinti a magyarság részének.

Elmondta, míg 2005 és 2010 között 15 százalékkal, addig 2010-től a mostani döntéssel együtt 270 százalékkal emelkedik az ápolási díj. Azok, akik nem a gyermekeiket ápolják 30 százalékos emelésben részesülnek több lépésben, először 15 százalékkal - mondta. Hozzátette: az önellátásra képtelen gyereküket ápolók juttatását 100 ezer forintra emelték, majd tovább emelik az ápolási díjukat a minimálbér összegéig.

A képviselő a választ nem fogadta el, a Ház 109 igen, 39 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadta.


LMP: mikor kapják meg a Honvédkórház dolgozói a megígért béremelést?


Demeter Márta (LMP) arra várt választ, mikor kapják meg a Honvédkórház dolgozói a megígért fizetésemelést. A kórház sürgősségi centruma mára az összeomlás szélére került, a megígért béremelést pedig többen nem kapták meg - mondta.

A Honvédkórház több mint egymillió emberért felel a területi kötelezettség és az igényjogosultak alapján - hívta fel a figyelmet.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára azt válaszolta: Demeter Márta felszólalása minden alapot nélkülöz, rosszindulatú, az LMP-s képviselőnek "halványlila gőze sincs" arról, mi van a Honvédkórházban. Az intézményben ugyanis nemhogy válsághelyzet nincs, hanem épp az ellenkezője az igaz, minden pótlékot, béremelést megkaptak az orvosok időben, a kórház vezetése és a tárca pedig mindent megtesz a dolgozók megbecsüléséért - közölte.

Demeter Márta nem fogadta el a választ, a Ház viszont 111 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett jóváhagyta.


Párbeszéd: "kicsinálják" a cafetériát


Tordai Bence (Párbeszéd) arról beszélt, hogy a dolgozóknak adóemelés az osztályrészük, a cafetéria "kicsinálásával" ugyanis kétmillió munkavállalót hoznak nehéz helyzetbe. Brutális adóemelésként értékelte, hogy a cafetéria legtöbb eleme jövőre bérjövedelemként fog adózni.

Szerinte a Fidesz-kormány a nagytőkések érdekeit szolgálja.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy reagált: a dolgozóknak nem különféle cafetériajuttatásokban kell megkapniuk a jövedelmüket, hanem munkabér formájában, ezért változtak a cafetériaszabályok. Egyébként pedig a SZÉP-kártya a jövőben is megmarad - tette hozzá.

A Párbeszéd politikusa nemet mondott az államtitkári válaszra, ellentétben az Országgyűléssel, amely 111 igen szavazattal, 32 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!