OGY - Krónika 6. rész (sportfejlesztések támogatása)

Belföld, 2019.11.19

Az ellenzék a tao-rendszert kritizálta, a fideszes előterjesztő pedig a sportfejlesztések megkönnyítésével érvelt a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosításának vitájában kedden az Országgyűlésben.



DK: kihasználatlan utánpótlási lehetőségek vannak


Hajdu László (DK) kihasználatlan utánpótlási lehetőségekről beszélt és kitért a tanuszoda- és tornaterem-építésekre. Felidézte: amikor látta - még XV. kerületi polgármesterként -, hogy a privatizáció "viszi el" a sportpályákat, összevásárolták az állami vállalatok létesítményeit, majd átsorolták őket. Tehát tudnának fejleszteni, de a forrásokhoz akárki nem juthat hozzá - bírálta a rendszert az ellenzéki képviselő.


MSZP: konkrét érdeket szolgál a javaslat



A szocialista Molnár Gyula azt mondta, "eléggé süt az anyagról", hogy valamilyen érdek alapján született.

Szerinte a tao, ha jól használják, jó dolog, ugyanakkor arra szólította fel a kormányoldalt: bizonyítsa be, hogy valóban a "kicsik számára is hozzáférhető lesz minden", mint azt az előterjesztő állította. A 300 millió forintos értékhatárt vegyék ki az előterjesztésből, mert az nem feltétlenül a "kicsik" ismérve - szorgalmazta.



Párbeszéd: a sport-tao a korrupció melegágya


Tordai Bence (Párbeszéd) a "korrupció melegágyának" nevezte a sportban a tao-rendszert, amelyben szerinte "szürkezónás lobbizások" és "mutyik" alapján, a "fideszes ner-be való betagozódás alapján" lehet pénzt szerezni, és a nagyvállalatok kezében van a döntés. Úgy értékelt: a tao-rendszer rossz, erről az adóbevételről nem szabadna lemondania a magyar államnak.

Azt javasolta, hogy a nagyvállalatok társasági adóját emeljék vissza 19 százalékra, a befolyó összegből pedig a kisemberek adóterhelését csökkentsék, illetve a költségvetésből, demokratikus ellenőrzés mellett költsenek többet a fiatalok sportolásának támogatására, tornatermek, tanuszodák építésére.

Hangsúlyozta: a bíróság kimondta, hogy a tao közpénz, mégsem lehet ellenőrizni, hogyan költik el. Jelezte: a javaslatot megvitatásra sem tartják méltónak.



KDNP: az ellenzék adót emelne



Nacsa Lőrinc (KDNP) a Párbeszéd képviselőjének felszólalását hazugságnak nevezte, szerinte igenis épültek tornatermek és tanuszodák. Kiderült, hogy az ellenzék adót akar emelni, a kormányoldal viszont továbbra is adócsökkentésben érdekelt - értékelt.



Jobbik: azokban a sportági szövetségekben trükköznek, ahová a kormányoldal betette a lábát


Szilágyi György (Jobbik) a javaslatot beterjesztő Bánki Erikkel (Fidesz) vitázott. Hangsúlyozta: előző felszólásában nem azt mondta, hogy minden sportági szakszövetség trükközik, hanem csak azt, hogy azok, "ahová a maguk fajták betették a lábukat". Ahol önök bent vannak, ott igenis lopják a közpénzt - jelentette ki.


Előterjesztő: az ellenzék nem a javaslatról beszélt


Bánki Erik (Fidesz) előterjesztői zárszavában úgy értékelt: kevés ennél színvonaltalanabb vitában vett részt az elmúlt 20 évben. Szerinte ugyanis az ellenzéki képviselők 90 százaléka nem a javaslatról beszélt, hanem a saját politikai meggyőződése szempontjából próbált belekötni egy olyan rendszerbe, aminek előnyeit sok szülő és gyermek élvezi. Az ellenzéki képviselők nem tudják hogyan működik a tao-rendszer, hogy nem a nagyvállalatok döntenek a támogatásról, hanem a sportági szakszövetségek szakmai döntés alapján adnak ki támogatási igazolást - emelte ki.

Elmondta: Magyarországon egyetlen egy stadion beruházásánál használtak fel tao-t, az ellenzék viszont kizárólag stadionokról beszél a rendszer kapcsán.

Jobbikos felvetésre válaszolva jelezte: a törvénymódosítás elfogadása esetén a kormány az Európai Bizottságban megvitatja a változtatásokat, nehogy véletlenül utólag legyen probléma, eljárás az ügyben.

Visszautasította a trükközésről szóló jobbikos állítást, és arra szólította fel a képviselőt, hogy tegyen feljelentést, ha szabálytalanságról van tudomása.

Ellenzéki felvetésre reagálva elmondta: a módosítás azért aktuális, mert a több sportszövetség is problémákat jelzett egyes beruházásokkal kapcsolatban. Hozzátette: olyan mértékű költségnövekedés történt a kivitelezési építési oldalon, hogy az önerőt nem tudják biztosítani, ezért kezdeményezték, hogy az infrastrukturális beruházásokat önerő nélkül lehessen megkezdeni.

Arra szólította fel az ellenzéki képviselőket, hogy ne egyéni politikai érdekeiket nézzék, hanem azt, hány százezer gyereknek és szüleiknek könnyíti meg az életét, ad lehetőséget a sportolásra a módosítás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!