Momentum: ez egy orosz mintájú megfélemlítési törvény
"Orosz mintájú megfélemlítési törvénynek" nevezte a javaslatot Gelencsér Ferenc, a Momentum vezérszónoka, aki azt hangsúlyozta: elfogadása esetén ez a törvény is illeszkedik majd azon jogszabályok sorába, amelyek miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió.
Hangsúlyozta: a kezdeményezés célja "megfélemlíteni mindenkit, aki nem ért egyet az állampárt vélt vagy valós elveivel", amelyek a szónok szerint mindeközben dinamikusan változnak.
Gelencsér Ferenc arról beszélt, Orbán Viktor "soha nem volt még átvilágítva", mert a jelenlegi törvények ezt nem teszik lehetővé, holott egy ilyen értelmű módosítás időszerű volna. Ha ez megtörténne, "talán megtudnánk azt, hogy miért van az, hogy minden alkalommal szembemegy a teljes európai konszenzussal" - mondta a kormányfőről az ellenzéki képviselő.
Szuverenitási kérdésnek nevezte, hogy 33 év után sem hozták nyilvánosságra az ügynökaktákat, akárcsak azt, hogy Paks 2., azaz egy kritikus infrastruktúra esetében egy olyan állam vezetőjével kötnek titkos szerződést, amelyik szerint Magyarország nem baráti állam. Bírálta, hogy a javaslat szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét nem kell átvilágítani, holott titkos és szenzitív adatokat kérhet ki.
Egyértelmű, hogy a magyar szuverenitásra az állampárt, tehát önök a legnagyobb veszély - fordult kormányoldalhoz Gelencsér Ferenc.
Jobbik: "direkt vállalhatatlan" a törvénycsomag
Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szerint "direkt vállalhatatlan" a törvénycsomag, az előterjesztő mintha szándékosan olyan javaslatot írt volna, "amelynek majdnem minden pontját az Alkotmánybíróság el fogja kaszálni", de a nemzetközi viták és a közéleti beszélgetések a következő egy-másfél évben erről folyhatnak. Ez a javaslat gumicsontként működik - fogalmazott.
Hangsúlyozta: a parlament nemzetbiztonsági bizottságának pártja által delegált elnöke, Sas Zoltán már korábban kezdeményezte, hogy tiltsanak meg bármiféle külföldi finanszírozást pártok, egyesületek, civil szervezetek esetélben, ám akkor a kormánypárti képviselők megakadályozták ennek a javaslatnak a tárgyalását.
A szónok szerint az a javaslat jó volt, a most tárgyalt anyag "inkább a házmesterek uralkodásának korszakát idézi vissza". Megemlítette, Sas Zoltán javaslatának elfogadása esetén erre a csomagra nem lett volna szükség.
A közélet bármi fajta, hazugságokkal történő befolyásolása kizárandó, elítélendő dolog - fogalmazott Z. Kárpát Dániel, kifogásolva, hogy a törvényjavaslat részét nem képező vezetői összefoglalóban a választói akarat befolyásolására alkalmas tevékenység kapcsán tipikusan a baloldali és liberális médiát említi az anyag, miközben a kormányoldal azt hirdeti, hogy mindenki elmondhatja a véleményét.
Felvetette: a törvénnyel létrehozandó új hivatal - szerinte határtalan - hatalmával szemben hiányoznak a garanciák. Sokallta a hivatal vezetőjének javadalmazását és mandátumának hatéves hosszát.
Azt hangoztatta, a kormányzat rossz gazdaságpolitikájának következtében drága hiteleket kell felvennie az országnak, a kínai akkumulátorgyárak érkezésével "elképesztően erős függőség" alakul ki, miközben a kormányzat a multik elleni küzdelem helyett százmilliárdos támogatással segítik ezeket a cégeket.
Párbeszéd: nem a biztonság megvédéséről szól a törvénycsomag
Szabó Tímea (Párbeszéd) szerint nem Magyarország biztonságának megvédésről, a külföldi hatalmak befolyásszerzési kísérleteinek visszaszorításáról vagy a magyarok érdekeiről szól a törvénycsomag, hanem el akarják terelni a figyelmet a valós problémákról: az inflációról, az egészségügy, az oktatás helyzetéről.
Úgy vélte, semmilyen konkrétum nincs megfogalmazva a szövegben, és azok ellen szól, akik merik kritizálni a kormány munkáját. Azonban "minket ez a törvény biztosan nem fog megfélemlíteni" - jelentette ki.
Azt szolgálja a törvénycsomag, hogy a kormány egyre jobban bebetonozza a hatalmát - értékelt.
Kifogásolta, hogy nem ad jogorvoslatra lehetőséget a törvény, ami - mondta - teljesen szembemegy az uniós alapelvekkel. Azt is kifogásolta, hogy Orbán Viktor egyedüli uniós vezetőként beszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki megtámadott egy szuverén országot.
Hangsúlyozta: valójában az orosz és a kínai befolyásolás jelent veszélyt Magyarország biztonságára. Kérdéses, miért titkos Paks 2 és a Budapest-Belgrád vasútvonal szerződése. Az ilyen ügyek veszélyeztetik a szuverenitást - vélekedett.
Szabó Tímea megjegyezte: környezetszennyező akkumulátorgyáraknak adják oda a jó minőségű termőföldeket, elherdálják miattuk a vízkészletet, ami nem szolgálja a magyar érdeket, viszont veszélyezteti az ország biztonságát.
Kiemelte: az EU érték alapon szerveződik, de a kormány nem ezt az értékközösséget, hanem Kínát és Oroszországot választja. A kormány megint egy balhét akar az unióval - jelentette ki.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!