Szabó Szabolcs: jó egyetem erős ideológiai háttérrel
Szabó Szabolcs független képviselő is bírálta Mátrai Márta (Fidesz) "Kínamentegető" beszédét. Azt mondta: sokak félelme, hogy az egyetem és az ottani közösség torzan vesz majd részt a magyar közéletben. Azt mondta: nem az a baj, hogy ide érkezik a kínai egyetem, de szerinte "nem így és nem ekkorát" kellene létesíteni.
Jó egyetemnek nevezte a Fudant, de szerinte nem lehet úgy csinálni, mintha az intézménynek ne lenne egy erős ideológiai háttere. Emiatt az egyetem szerinte befolyásolni fogja a közéletet, ezrét csak szoros nemzetbiztonsági felügyelet alatt lehet majd működtetni azt.
ITM: egyértelműen jó a magyar fiataloknak a Fudan érkezése
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az elhangzottakra azt felelte: a Fudan Egyetem ide érkezése egyértelműen a magyar fiataloknak jó, de a magyar gazdaságnak is érdeke. Kapcsolati tőke, gazdasági és kutatási együttműködések is érkeznek a beruházással - hangsúlyozta, ugyanakkor arra is ígéretet tett, hogy biztosított lesz a magyar felsőoktatás fejlesztési forrása.
Jelenleg szörnyű állapotban van az intézménynek helyet adó terület - fogalmazott. Azt is leszögezte: a Fudan nem ideológiai képzéssel válhatott a világ harmincnegyedik legjobb egyetemévé.
Releváns kérdésnek nevezte, hogy szükség van-e elitegyetemre. Beszámolt ugyanakkor arról, hogy jelenleg állami ösztöndíjak is segítik a legtehetségesebb magyar fiatalokat, hogy a világ legjobb egyetemein tanulhassanak. Mindezt a jövőben jóval olcsóbban és Budapesten tehetik majd meg.
Kijelentette azt is: zajlanak egyeztetések a fővárosi vezetőkkel.
A Fudanon senki nem fog tudni diplomát vásárolni, a diplomavásárlás régi baloldali trükk - válaszolta egy másik felszólalásra.
Szél Bernadett független képviselőnek válaszul megerősítette: semmilyen hitelfelvételről nem született döntés.
Az ülésen elnöklő Hiller István (MSZP) a vitát lezárta.
A Budapest Diákváros megvalósításáról szóló törvényjavaslat vitája
Álamtitkár: virágzó diákváros létrehozása a cél
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a Budapest Diákváros megvalósításáról szóló törvényjavaslat előterjesztőjeként Klebelsberg Kuno óta nem látott, történelmi léptékű fejlesztésnek nevezte a felsőoktatás átalakítását, amely a diákváros létrehozását is magában foglalja.
Magyarország egyik legfontosabb nemzetépítési programjába kezdtünk bele az egyetemek megújításával - hangoztatta, hozzátéve, hogy a felsőoktatás fejlesztése garantálhatja a fiatalok korszerű, versenyképes tudáshoz jutását.
Kitért arra is, hogy a kormány már 2017-ben útjára indított egy 220 milliárd forintos vidéki kollégiumfejlesztési tervet, de nem voltak könnyű helyzetben a baloldali kormányzástól örökölt PPP-konstrukciók terhe alatt.
Schanda Tamás elmondta, a diákváros a déli városkapu fejlesztési program részeként valósul majd meg.
Kitért arra is, hogy a fejlesztési terület borzalmas állapotban van, a beruházással pedig új városrész születik, méltó környezetet biztosítva a tehetséges magyar fiataloknak.
Szólt arról, hogy a törvényjavaslat értelmében a diákváros a fejlesztési terület északi részén fog megvalósulni, amelynek beépíthetősége, illetve infrastrukturális megközelíthetősége is nagyon kedvező.
A komplex fejlesztés kiválóan alkalmas a diákváros és a Fudan Egyetem "egyidejű befogadására" - tette hozzá az államtitkár.
Fidesz: nem a diákváros helyett, hanem azzal együtt épül meg a Fudan
Németh Szilárd István, a Fidesz vezérszónoka kiemelte: a Fudan Egyetem campusa nem a diákváros helyett épül meg, hanem azzal együtt. Az egyetem az eddigi fejlesztési tervekkel összhangban fog megvalósulni és "értelmet ad" a diákvárosnak is.
Értékelése szerint a fővárostól kevesebb mint 5 kilométerre egy fenntartható, egészséges, életigenlő városnegyed épül energiahatékony épületekkel, diákszállásokkal, korszerű munkahelyekkel, tanulási, kutatási területekkel - sorolta.
Megjegyezte: a tervezett diákváros 5,3 hektár állami 3,8 hektár önkormányzati területen, tehát összességében 9,1 hektáron épül, nem igaz tehát Karácsony Gergely főpolgármester állítása, hogy öt hektáron kívánja az állam megépíteni a diákvárost.
Jobbik: a Fidesz-kormány 11 éve nem tett semmit a Budapesten tanuló diákokért
Brenner Koloman, a Jobbik vezérszónoka szerint a Budapesten tanuló vidéki, szegényebb sorból származó fiatalok problémáját 11 év óta kétharmaddal kormányozva nem tudta megoldani a Fidesz. A diákváros projektben a mai napig nem történt egyetlen kapavágás sem. Ez a tény, minden más csak hangzatos szólam - értékelt.
Kifogásolta, hogy a Fudan Egyetem és a diákváros szimbiózisa miatt a gazdag, külföldi hallgatók fogják meghatározni a területen az árakat. A politikus szerint elképzelhető, hogy a magyar diákok csak térítés ellenében használhatják majd a sportlétesítményeket és a könyvtárakat.
Brenner Koloman azt kérte, hogy vonják vissza az előterjesztést és várják meg, amíg 2022 áprilisában feláll az a nemzeti egységkormány, amelyik majd az érintettekkel egyeztetve megvalósítja a fejlesztést.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!