KDNP: a családtámogatási lehetőségek bővítése a jövő záloga
A családtámogatási lehetőségek bővítése a jövő záloga - hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában Juhász Hajnalka, a KDNP képviselője.
Európa jövője a családokban és a gyermekekben van - mondta, kiemelve, hogy az ukrajnai háború és az arra adott elhibázott reakciók okozta rendkívül nehéz helyzetben a magyar kormány tovább bővíti a családtámogatási rendszert, amely a gyermekvállalást előnnyé és kiszámíthatóvá tette, Európa legbőségesebb családtámogatási politikáját alakítva ki, 30-nál több támogatástípussal.
Hangsúlyozta: a családok 181 ezer forintot takarítanak meg a rezsicsökkentéssel, 2011 óta 153 ezer gyerekkel született több, emelkedik a gyermekvállalási kedv, mind több az esküvő és kevesebb a válás, "ez a legnagyobb eredmény, amit egy kormány elérhet". Kiemelte: a kormány a magyar emberek támogatása révén valósíthat meg ilyen sikeres családpolitikát.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára - a téma rendkívüli fontosságát hangsúlyozva - kiemelte: Magyarország nincs egyedül a demográfiai fordulatot a kormányzás középpontjába helyező gondolkodásban, amit az ötödik alkalommal megrendezett demográfiai csúcs is megmutatott.
Az államtitkár felidézte: a kormányzat szakított a segélyezésre épülő baloldali politikával, amely számos, az első Orbán-kormány által bevezetett támogatást törölt el, vagy nyesett vissza, és a kétkulcsos adórendszerrel azokat büntette, akiknek anyagi helyzete lehetővé tette a gyermekvállalást.
A 2010 előtt történteket "kifejezetten családellenes intézkedéseknek" nevezte, majd arról beszélt, a legenyhébb kifejezéssel élve is hiteltelen és képmutató a baloldal magatartása.
Mi a gondoskodó államban hiszünk - jelentette ki. Félreértés ne essék: a városi csoknak lesz folytatása - közölte Vitályos Eszter, majd azt hangsúlyozta, olyan rendszert kell kialakítani, amely jobban igazodik a piaci körülményekhez.
Fidesz: tovább nő az illegális migráció veszélye
Halász János (Fidesz) arról beszélt, hogy az orosz-ukrán háború mellett tőlünk délre egy másik veszély fenyegeti Magyarországot: az illegális migráció. Kiemelte: ismét aggasztó mértékben emelkedik az illegális határátlépési kísérletek száma, idén már 120 ezer illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök és mintegy nyolcszáz embercsempészt fogtak el.
Hozzátette: nagyszámú, agresszív embercsempészek által vezetett csoportok jelentek meg, akik mindenáron be akarnak jutni az Európai Unió területére.
Az operatív helyzet jelentősen romlott az elmúlt hónapokban - összegzett, aláhúzva: erőszak és durva agresszió van a határkerítésnél is: azok, akik szolgálatot teljesítenek a határon minden nap közvetlen életveszélyben vannak.
Kitért arra is, hogy Brüsszelben is újra meg újra meg kell küzdeni az illegális migrációval. Továbbra is működik az az abszurd koalíció, ami az embercsempészekből, a fizetett jogvédők csapatából és az unió vezetőinek egy részéből áll - mondta. Szólt a migránskvótáról, amit korábban már többször megpróbáltak áterőltetni és most újra napirenden van.
Közös európai fellépésre lenne szükség, de az Európai Bizottság még mindig a szétosztást erőlteti - közölte.
Megjegyezte: a magyarok többször jelezték, elutasítják a kötelező betelepítéseket. A baloldalt ugyanakkor nem érdekli a magyarok véleménye, a guruló dollárokért cserébe továbbra is migrációpártiak. Brüsszel és a magyar baloldal továbbra sem megállítani, hanem megszervezni akarja a migrációt. A magyarok számára ez elfogadhatatlan - összegzett, hozzátéve: a frakció javasolja, hogy a kormány kezdeményezzen további határvédelmi intézkedéseket.
Rétvári Bence, a belügyi tárca parlamenti államtitkára felidézte Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének Lampedusa szigetén tett közelmúltbeli látogatását és az ott általa elmondottakat úgy értékelte: nem azt mondta, hogy meg fogják állítani az illegális migrációt, hanem azt, hogy az a tervük, hogy szétosszák az unió államaiban az illegális migránsokat.
Rétvári Bence azt mondta, eldönthetik vagy európai viszonyokat teremtenek Lampedusán, vagy lampedusai viszonyokat teremtenek Európában. Megpróbálják az illegális migránsokat az érkezésük előtt megállítani, vagy megállíthatatlanul érkeznek majd az unió területére.
Kitért a jól kialakult alvilági hálózatra is, amit az EU nem felszámolni akar, hanem biztos piacot akar teremteni azzal, hogy kvóták szerint osztják fel a migránsokat.
A saját kezüket feltéve azt mondják, ahány embert az embercsempészek idehoznak, "csilliárdos összegekért", annyi be fog jutni az EU területére - fogalmazott.
Magyarországot arra köteleznék, hogy az eljárások közel harmadát bonyolítsák le, egy külső határvédelem nélküli Európai Uniót képzelnek el - fejtette ki a parlamenti államtitkár.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!