Időjárás
meteoblue
TV műsor

OGY - Krónika 8. rész (bizottsági jelentések, napirend után)

Belföld, 2021.11.29

Bizottsági jelentések és összegző módosító javaslatok vitájával folytatta, majd napirend utáni felszólalásokkal zárta munkáját a parlament hétfő este.



Honvédelmi-rendészeti törvénycsomag



Héjj Dávid Ádám (Fidesz), a törvényalkotási bizottság előadója az egyes honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő törvénymódosítás bizottsági jelentését ismertetve közölte, a javaslat a jogalkalmazás során feltárt hiányosságok, az elmúlt időszak jogszabályváltozásai, valamint egyes gyakorlati tapasztalatok alapján kíván módosítani 13, a honvédelmet érintő törvényt.

Kiemelte a honvédtiszti alapképződésben résztvevő hallgatók szolgálati jogviszonyba történő felvételét és javadalmazását, valamint a szülési szabadságon lévő honvédek illetményének javítását. Emellett új támogatási kategóriákat vezetnek be a honvédelmi egészségkárosodási ellátás terén.

A javaslattal kapcsolatban vita nem alakult ki, így azt az elnöklő Hiller István lezárta.



NMHH


Nem volt felszólaló a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról és 2022. évi költségvetéséről szóló javaslat vitájában.



Uniós információs rendszerek



Héjj Dávid Ádám, a törvényalkotási bizottság előadójaként az uniós információs rendszerekről szóló javalatról elmondta, az elsősorban uniós jogharmonizációs célokat szolgál, valamint megteremti a közösségi és tagállami szinten működő információs rendszerek adatcseréjének, egymás közötti átjárhatóságának jogi feltételeit.

Kiemelte a javaslatnak azt a résztét, amely a fegyveres biztonsági őrséget bevonja a határrendészeti feladatokba.

A vitához hozzászóló nem volt, azt az elnöklő Hiller István lezárta.




Állatvédelmi törvény



Ovádi Péter (Fidesz), a törvényalkotási bizottság előadója az állatvédelmi törvény bizottsági jelentését ismertetve kiemelte, hogy a javaslatot a civil szervezetekkel együtt dolgozták ki.

A javaslat új minősített esetek létrehozásával megteremti az állatkínzás elleni szigorúbb büntetőjogi fellépés lehetőségét - mondta.

Minősített esetként kezeli a javaslat a nyilvánosság előtt, például élőben közvetített állatkínzást, és civil szervezetek kérésére bekerült a törvénybe, hogy az állatviadaloknak nemcsak a szervezői, hanem a nézői is büntethetők.

Az állatkínzás minősített esete lesz továbbá a méreg kihelyezése is.

Ovdi Péter értékelése szerint az Európai Unióban is egyedülálló a szaporítók elleni fellépés. Jelenleg a szaporítókat az állatok rossz körülmények között tartására figyelemmel állatkínzás miatt büntetik, de a szaporítótelepek terjeszkedésének, növekedésének megakadályozása céljából minősített esetként történő szabályozásra van szükség - tette hozzá.

Fülöp Erik (független) képviselői hozzászólásában leszögezte, hogy a javaslat esetén a társadalmi igény találkozott a politikai akarattal. A tervezet bizonyos pontjai égető hiányosságot orvosolnak - mondta, példaként említve a szaporítók elleni fellépést és az állatviadalok nézőinek szankcionálását. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jövőben a bírók figyelmét is fel kell hívni arra, hogy társadalmi igény van az állatkínzókkal szembeni elrettentő ítéletekre.

Varju László (DK) örvendetesnek nevezte a szaporítók elleni fellépést. Megemlítette, hogy a javaslat több pontján nem született egyetértés, így például abban, hogy jöjjön létre állatvédelmi alap, illetve legyen állatvédelmi ombudsman. Hozzátette, jól működő állatvédelmi őrség létrehozására is szükség van.

A vitát az elnöklő Hiller István lezárta, megjegyezve, hogy a képviselők az elmúlt időszak legkulturáltabb vitáját az állatvédelemről folytatták.



Egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti törvény



Mátrai Márta (Fidesz), a törvényalkotási bizottság előadója az egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti törvény bizottsági jelentését ismertetve elmondta, a javaslatnak elsősorban jogharmonizációs célja van, továbbá, tartalmaz néhány jogpontosítást is.

A javaslat értelmében a rezidensek képzésük során olyan részvizsgákat tehetnek majd, amelyek sikeres teljesítésével bizonyos önálló tevékenységeket végezhetnek.

A törvényjavaslat a Magyar Gyógyszerészeti Kamara javaslatára tartamaz a gyógyszerek csomagküldésére vonatkozó szabályozásokat.

Eltörli továbbá az idősebb fogyatékosok, szenvedélybetegek vagy pszichiátriai betegek számára átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények 2022. december 31. utáni átalakulási kötelezettségét.

A vitához hozzászóló nem volt, így azt az elnöklő Hiller István lezárta.


Napirend után


A napirend utáni felszólalások sorát nyitó Kálló Gergely (Jobbik) a dunaújvárosi távhőszolgáltatás problémáiról beszélt.

Nagy Csaba (Fidesz) a Baranya megyei Szentlőrincen végrehajtott fejlesztéseket, míg frakciótársa, Tuzson Bence (Fidesz) a Pest megyei 5. számú választókerület sportfejlesztéseit vette számba.

Horváth László (Fidesz) felszólalásában az iskolaőrök munkáját méltatta.

Varju László (DK) a tervezett újpesti egészségügyi fejlesztésekre hívta fel a figyelmet.

A kormányt bírálva Hajdu László (DK) arról beszélt, hogy a fővárosi tömegközlekedést normatív, kiszámítható módon kellene finanszírozni.

Varga Zoltán (DK) azt mondta, hogy az ügyészség már írásba adta, hogy a fideszes Kósa Lajos hazudott a Pegazus-ügyben.

Stummer János (Jobbik) a békéscsabai kórházban a koronavírus-járvány miatt elhalasztott beavatkozásokat sorolta fel.

Ezt követően Hiller István levezető elnök bezárta az ülést, a parlament kedden reggel folytatja munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!