TV műsor

OGY - Krónika 9. rész (azonnali kérdések)

Belföld, 2020.11.30

Demeter Szilárdról, fővárosi ügyekről, a vatikáni szerződésről, Dunaújvárosról és a Szerencsejáték Zrt.-ről is szó volt az azonnali kérdések között az Országgyűlés hétfői ülésén.



Párbeszéd: a kormány felelőssége Demeter Szilárd eltávolítása


Tordai Bence (Párbeszéd) hangsúlyozta: vérlázító cikket jelentetett meg Demeter Szilárd, ami arra utal, hogy elvesztette az arányérzékét, sőt a józan eszét is. Demeter Szilárd minden magyart megsértett írásával - tette hozzá.

Úgy látja, mivel a kormány miniszteri biztosáról van szó, "önök nevezték ki" minden pozíciójára, a kormány felelőssége, hogy eltávolítsák.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy válaszolt, Demeter Szilárd visszavonta írását, Facebook-oldalát pedig törölte. Azt kérte az ellenzéktől, hogy hasonló mércével mérjenek hasonló ügyekben is.


Fidesz: gyanús üzleti ügyek a fővárosban


Szatmáry Kristóf (Fidesz) arról beszélt, hogy a baloldali városvezetés átláthatóságot ígért a fővárosban, ehelyett szerencsétlenkedés van és gyanús üzleti ügyek. Ilyen a BKV buszbérlési ügye, ahol egy kamucég nyert a pályázaton, és egy offshore cég áll a nyertes mögött - mondta. Hozzátette: ezzel visszatért a Demszky-Hagyó korszak szelleme.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára közölte: felmerül a kérdés, hogyan nyerhette meg a pályázatot a cég, amelyet hét nappal a tender lejárta előtt alapítottak. Karácsony Gergely tisztaságot, rendet ígért, de alig telt el egy év a főpolgármesterségéből, egyértelmű, hogy visszatért az az időszak, amikor mutyizások és nagy balhék voltak a fővárosban - fogalmazott.


KDNP: a baloldal nehezebb helyzetbe hozná a családokat a vatikáni szerződés felmondásával


Rétvári Bence (KDNP) kijelentette: sok magyar családot hozna nehezebb helyzetbe Gyurcsány Ferenc azzal, hogy fel akarja mondani a vatikáni szerződést.

Kifejtette: a vatikáni szerződés egy modern dokumentum, amely technikailag rendezi azt a kérdést, hogy az egyházi fenntartású intézmények az egyenlő finanszírozás elve szerint működnek, vagyis ha valaki egy közszolgáltatást egy egyházi intézményben vesz igénybe, az állam ugyanazt a pénzt fizeti az intézménynek, mint ha annak az állam vagy az önkormányzat lenne a fenntartója. Ezt a szerződést Gyurcsány Ferenc felmondaná, és ezzel azt mondja, hogy például az egyházi iskolában tanuló gyermekek másodrendűek - vélte.

Soltész Miklós azt mondta: korábban egy baloldali kormány miniszterelnöke, Horn Gyula kötötte meg ezt a szerződést, amely nem plusz jogokat és támogatást, hanem egyenlő finanszírozást biztosít az egyházi fenntartású intézményeknek. Gyurcsány Ferenc a javaslatával nehéz helyzetbe hozná az egyházi fenntartású oktatási intézményekben tanulókat, az ott dolgozókat, a szülőket, valamint az egyházi fenntartású szociális intézményekben gondozottakat is, vagyis több százezer embert - közölte.



Jobbik: hogy áll a dunaújvárosi buszok beszerzése?



Kálló Gergely (Jobbik) emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2016-ban a Modern városok program keretében azt ígérte, lecserélik a dunaújvárosi buszokat elektromosra, illetve környezetkímélőre. Hogy áll a buszok beszerzése? - kérdezte.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, bízik abban, hogy a képviselő nem önkormányzati feladatot akar áthárítani, ugyanis a helyi közlekedés biztosítása ilyen.

Elmondta, 2022-től csak elektromos buszokat lehet forgalomban állítani a városokban, a cél az, hogy a 25 ezer fő feletti településeken csak nulla vagy alacsony károsanyag-kibocsátású járművek szállítsák az utasokat.



MSZP: miért csak fideszes településeken épültek játszóterek?



Gurmai Zita (MSZP) azt firtatta, hogy a Szerencsejáték Zrt. miért csak fideszes vezetésű önkormányzatoknál létesített egy programja keretében játszótereket. Elmondta, az állami cég 13 olyan játszóteret hozott létre, ahol fogyatékkal élő és nem fogyatékkal élő gyerekek együtt tudnak játszani, a programot a Nagykarácsony sorsjegy bevételéből finanszírozzák.

Kifogásolta, hogy nem lehet tudni, mi alapján választotta ki a cég azokat a településeket, ahol játszóteret épít.

Soltész Miklós államtitkár a képviselő felszólalásának címére válaszolt, miszerint kinek van szerencséje. Szerinte az országnak azért van szerencséje, mert sikerült megakadályozni a szocialisták utolsó nagy privatizációs tervét, a Szerencsejáték Zrt. eladását.

Szóvá tette, hogy a Gyurcsány-kormány privatizálta a közműveket, az energiaszektort. Szerencse, hogy nem a baloldal kormányoz, mert így vissza lehetett szerezni a sok lopott vagyont, amit a haveroknak vagy külföldi cégeknek kijátszottak - hangoztatta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!