OGY - Krónika 9. rész (költségvetés)

Belföld, 2020.06.29

A jövő évi büdzsé bizottsági jelentésének vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés hétfőn.



Kisebbségi előadó: egyetlen ellenzéki módosítást sem fogadtak be



Varju (DK), a költségvetési bizottság kisebbségi előadója elmondta: a kormányoldal egyetlen ellenzéki módosítást sem fogadott el a nyolcszázból.

Közölte azt is: a kormány rossz időpontban nyújtotta be a büdzsét, a szeptemberi beterjesztés több lehetőséget nyújtott volna a gazdálkodók számára.

A polgármestereket sem hallgatta meg a kormánytöbbség - jegyezte meg.



Képviselői felszólalások



Hohn Krisztina (LMP) az öregségi nyugdíjminimum emelése mellett érvelt és az ökológiai beruházások fontosságát hangsúlyozta.

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) az önkormányzatok támogatásának növelését szorgalmazta, szerinte ugyanis a kormányoldal "kivérezteti" az önkormányzatokat.

Bősz Anett (DK) az egészségügyi dolgozók halaszthatatlan bérrendezéséről beszélt. Közölte: "a szakma dereka" vár a béremelésre.

Merterházy Attila (MSZP) az álláskeresési támogatás időtartamának 9 hónapra emelését szorgalmazta, és összegének emelését is sürgette.

Ritter Imre német kisebbségi képviselő azt mondta: a nemzetiségi önkormányzatok támogatásának szabályai módosulnak, a kormányoldal ugyanis támogatta a kisebbségi bizottság ezen kezdeményezését.

Nagy Csaba (Fidesz) a Magyar falu program forrásainak bővüléséről szólt. Azt mondta: a program politikamentesen nyújt forrásokat a kistelepüléseknek.

Varga-Damm Andrea (független) a közalkalmazotti fizetési osztályok garantált illetményéről szólva közölte: a kormány azokat nem becsüli semmire, akik a legkilátástalanabb helyzetben lévőkkel foglalkoznak a szociális szférában.



DK: a főváros nem tudja piacosítani az értékpapírjait

Hajdu László (DK) azt mondta, hogy a jövő évi költségvetési javaslatról nem tudni, hogy az mit üzen a magyar társadalomnak.

Sok önkormányzatnak a kormány egyik kezével ad, de ugyanannyit el is von tőlük - jelentette ki a szolidaritási hozzájárulásra, a gépjárműadóra és a közműadóra utalva.

Az azonnali kérdések alatt elhangzott, hogy "tele van pénzzel a főváros", de ezek nem piacosítható részvények és értékpapírok, így az önkormányzat nem tudja mozgatni őket - fogalmazott.

KDNP: egy válságkezelést nem megszorításokra kell alapozni

Nacsa Lőrinc (KDNP) azt felelte Hajdu Lászlónak, hogy a főváros 180 milliárd forintnyi állampapírja bármikor pénzzé tehető és elkölthető.

A politikus egy korábbi kijelentéssel is egyetértett, miszerint a költségvetés értékválasztás. Annak az értékválasztása, hogy kiket szeretnénk képviselni - mondta, hangsúlyozva, hogy jövőre nőnek a honvédelmi, az egészségügyi, a hitéleti és a sportkiadások is.

Egy válságkezelést nem megszorításokra, hanem beruházásösztönzésre, munkahelyek létrehozására kell alapozni - jelentette ki. Hozzátette, az önkormányzatoknak juttatott költségvetési források 118 milliárd forinttal nőnek.

Jobbik: újra elindulnak a kilakoltatások

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) is arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP elutasította az összes, több, mint 800 ellenzéki módosító javaslatot.

A kormánypártok nem üzentek semmit az albérletben élők számára, pedig a válsághelyzetben sokan nem képesek fizetni a lakhatási díjakat - mondta. A politikus embertelenségnek nevezte, hogy újra elindulnak a kilakoltatások.

A kormánynak nincs üzenete a fiatalok és a bajba kerültek felé, de újra "lepaktált" a multinacionális cégekkel és a bankokkal - jelentette ki.



MSZP: tudásalapú társadalmat kell építeni

Mesterházy Attila (MSZP) úgy fogalmazott: sokkal jobb lenne, ha a válságból a magyar gazdaság "még ütésállóbban" kerülne ki. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy tudásalapú társadalmat kell építeni.

A kormánypártok arra bíztatják a fővárost, hogy a meglévő tartalékait költse el a Lánchíd felújítására. A kabinet nem ad pénzt egy nemzeti szimbólum felújítására, miközben sokkal kisebb jelentőségű eseményekre milliárdokat költ - bírált a képviselő.

Az sem világos, hogy mit nyer Magyarország a Budapest-Belgrád vasútvonallal - közölte.

Szakács László (MSZP) kijelentette, hogy a jegybank kimutatása szerint az önkormányzati szektor teljes adóssága 1248 milliárd forint.

A kormánypártok a polgármesterekkel küzdenek, de ennek a levét a lakosság issza meg - szögezte le.

Ezt követően Lezsák Sándor levezető elnök lezárta a vitát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!