TV műsor

OGY - Krónika 9. rész (költségvetés, napirend lezárása)

Belföld, 2019.06.19

Az Országgyűlésben szerdán este véget ért a jövő évi költségvetési javaslat általános vitájának első napja. A kormány előterjesztésének tárgyalása csütörtökön folytatódik és pénteken ér véget.



Fidesz: folyamatosan csökken az államadósság GDP-hez viszonyított aránya


Tessely Zoltán (Fidesz) azt mondta, hogy a gazdasági stabilitásnak rendkívül nagy az értéke az uniós tagság szempontjából. A 2004-es csatlakozást követő években képtelenség volt gazdasági vagy pénzügyi stabilitást elvárni a kormányoktól, az utóbbi esztendőkben azonban a kiszámítható, fegyelmezett költségvetés jellemzi az országot - közölte.

2020-ban is érvényes az a célkitűzés, hogy a gazdasági növekedés üteme legalább két százalékponttal haladja meg az európai átlagot - hangsúlyozta. A GDP növekedése idén és jövőre is várhatóan négy százalék lesz - tette hozzá.

Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya évek óta folyamatosan csökken, amennyiben sikerül ezt a tendenciát folytatni, akkor az államadósság néhány éven belül a GDP hatvan százaléka alá süllyedhet - mutatott rá.

Pósán László (Fidesz) azt mondta, hogy a legtöbb egyetemnek, elsősorban az iparral történő együttműködés révén, folyamatosan növekszik a saját bevétele. Miután az állami támogatások sem csökkenek, ezeknek az intézményeknek javul a pénzügyi pozíciója.

A Diákhitel 1 esetében kétmilliárd forintot szánnak a tartozások csökkentésére, a Diákhitel 2-höz szintén kamattámogatást rendelnek, miközben nő a hallgatói normatíva is - hívta fel a figyelmet.


Jobbik: Budapest az elmaradt fejlesztések városa


Bencsik János (Jobbik) úgy fogalmazott, hogy a kormány nagy ívű terveket vázol fel a főváros fejlesztésére, például a Budapest 2030 koncepciót, de a valóság az, hogy Budapest a beígért, de elmaradt fejlesztések városa.

A közösségi közlekedésben évek óta húzódik az egységes bérletrendszer bevezetése, továbbra sincs elektronikus jegy - bírált, hozzátéve, az ingázók naponta szembesülnek a vonatkésésekkel. Folyamatosan növekszik a buszok, a trolik és a villamosok átlagéletkora - folytatta, miközben arra is felhívta a figyelmet, hogy a fővárosban több, mint negyven féle autóbusz közlekedik.

A P+R parkolókból sincs elég és az ígéretek ellenére mégsem épülnek újak - jelentette ki a politikus, aki a metrók és a HÉV-ek állapotát is bírálta.


Jobbik: nehezen fenntartható az egészségügyi rendszer


Lukács László György (Jobbik) a költségvetés egészségügyet érintő fejezeteivel kapcsolatban azt mondta, előrelépésnek tekinti, mert több forrást biztosít, mint az előző évi, de a technológiai fejlődés és az öregedő társadalom egyre több pénzbe kerül, ezért a szektor folyamatosan alulfinanszírozott, ennek pedig végül a betegek és az orvosok "isszák meg a levét". Korszerű és költséghatékony egészségügyi rendszerre van szükség, jó forrásallokációval - mondta, hozzátéve: a jövő kérdése, hogy milyen új utakat lehet találni a forrásteremtésben.

Frakciótársa, Bana Tibor felszólalásában jelezte: 42 módosító indítványt nyújtott be, amelyek Körmend és térsége fejlesztését szolgálják. Ezek között említett szentgotthárdi, csepregi és kámi beruházásokat is.


Fidesz: ilyen unalmas költségvetési vita még nem volt


Boldog István (Fidesz) szerint nem volt még ilyen unalmas költségvetési vita, ami abból fakad, hogy az ellenzék is belátta, hogy a 2020-as jó költségvetés.

Felszólalásában a magyar falu programot méltatta, elmondása szerint Kádár János, Horn Gyula és a Gyurcsány-kormány is mindent megtett, hogy ellehetetlenítsék a falvakat, a Fidesz azonban az önkormányzatok adósságának átvállalásával megkezdte a falvak felkarolását, amelyet a 2020-as költségvetésben is megerősít. Hozzátette: 150 milliárd forint jut majd utak, rendelők, szolgálati lakások, hivatalok felújítására, bölcsődék építésére.

Bajkai István (Fidesz) felszólalásában az egyházak támogatásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, a kormány ismét minden támogatást megad az egyházaknak ahhoz, hogy azok a megfelelő infrastrukturális és anyagi feltételek mellett végezhessék el vállalt társadalmi feladataikat.

Molnár Ágnes (Fidesz) a jövő évi költségvetés egészségügyi fejezeteinek elfogadása mellett érvelt. Kiemelte, az ágazat büdzséje a jövő évben további növekedést és még nagyobb biztonságot mutat. Jövőre összesen 184 milliárd forinttal jut több forrás mint az idén - tette hozzá.

F. Kovács Sándor (Fidesz) választókerülete, a Tisza-tó térségének további fejlesztését kérte a kabinettől, valamint javasolta, hogy a falusi csok támogatási rendszerét a vidéki kisvárosokra is terjesszék ki bizonyos régiókban.



A Párbeszéd "kőkeményen megadóztatná" a nagyvállalatokat és a nagytőkét


Tordai Bence (Párbeszéd) felszólalásában azt mondta, a jövő évi költségvetés a "klímagyilkos kapitalizmus" modelljének jegyében készült, amely szerinte feléli a bolygót a jövő generáció elől. A Párbeszéd ezzel szemben egy zöld és baloldali elveket követő költségvetést sürget, amely "kőkeményen megadóztatná" a nagyvállalatokat, a nagytőkét, a milliárdos vagyonokat és a milliós fizetéseket - fejtette ki.


Az elnöklő Lezsák Sándor elnapolta a költségvetési javaslat általános vitáját, amely így csütörtökön reggel 8 órától folytatódik.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!