OGY - Krónika 9. rész (közigazgatási törvénycsomag)

Belföld, 2020.04.07

További képviselői felszólalásokkal folytatódott az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról és ingyenes vagyonjuttatásról szóló törvényjavaslat általános vitája kedden az Országgyűlésben.



Párbeszéd: látszatként használják a parlamentet



Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) szerint a nemzetközi felháborodás miatt a kormány látszatként használja a parlamentet, hogy megmutassa: működik a törvényhozás.

Közölte: az lenne a jó, hogy amikor van rá lehetőség, megvitatnának minden, a veszélyhelyzettel kapcsolatban megtárgyalandó javaslatot és így ülésezne a parlament. Ezzel szemben a veszélyhelyzet alatt "ilyen necces javaslatokat" hoznak be, éppen most, amikor az emberek, a szakmai szervezetek és az érdekképviseletek kevésbé foglalkoznak ezekkel - mondta.

Hangsúlyozta: inkább arról kellene beszélni, hogy mi lesz azokkal, akik elveszítették az állásukat, az egy értelmes vita lenne.

A képviselő is felvetette, hogy érthetetlen, miért fontos felhozni a nemváltoztatás kérdését a veszélyhelyzet alatt.

Közölte: minden problémás ponthoz benyújtanak módosító javaslatot, ha elfogadják azokat, támogatják az előterjesztést, viszont a jelenlegi formájában nem.


Független: a figyelem elterelését szolgálja a törvénycsomag


Elterelő hadműveletnek nevezte a törvénycsomagot Bencsik János független képviselő, aki szerint a kormányoldal így akarja a közvéleményt megosztó témákkal elvonni a figyelmet a védőeszközökkel és a koronavírus-szűréssel kapcsolatos problémákról, egész iparágak bedőléséről.

Sürgette, hogy a kormányzat ne egyszeri juttatásokat, "könyöradományokat" adjanak a nyugdíjasoknak, különösen ne később, hanem támogassák azokat a hazai kis- és középvállalkozásokat, amelyek megélhetést adnak ezeknek az embereknek, és lehetővé teszik, hogy járulékfizetők legyenek.

A járvány okozta válság "nagyon durva, nagyon komoly helyzeteket fog eredményezni, nagyon hamarosan", mondta az ellenzéki politikus, az ország szegény területein kitörő éhséglázadások rémét vetve fel.



MSZP: megalázó, ami történik

Az írásban előre jelzett felszólalásokat nyitó Hiszékeny Dezső (MSZP) kijelentette, "a mi magatartásunk az megalázó azok számára, akik lehet, hogy ebben a pillanatban küzdenek valakinek az életéért", vagy épp most vesztették el munkájukat, mert ők azt hiszik, a parlament arról vitatkozik, hogyan lehet az ő helyzetüket, életüket javítani.

Szerinte "politikai és anyagi haszonszerzés vezeti azokat, akik ilyen javaslatot tesznek", mint az éppen tárgyalt előterjesztés, amely a kormányoldal hatalmi mámorának és tobzódásuk mementója.

Az, aki az önkormányzatokat bántja, aki az önkormányzatoktól von el pénzt, az az embereket bántja - jelentette ki egyebek mellett, a Városliget beépítése kapcsán pedig a kormányoldal hitelességét kérdőjelezte meg, mondván, a miniszterelnök korábban azt közölte, nem tesz a fővárosiak akaratával ellentétes lépést.



LMP: a kormány nem törődik azzal, hogy romlik a helyzet

Keresztes László Lóránt (LMP) arról beszélt: hetek alatt romolhat az ország gazdasági helyzete, nem tudni, hány további család veszíti el a megélhetését, eközben "a kormány ezzel nem törődik", holott most a nemzetet minden mást félretevő szolgálata volna a feladat.

Szerinte sok az előterjesztésben a kifejezetten káros, "erőszakkal sem idehozható", a jelen helyzetben halasztást tűrő, az önkormányzatok működését nehezítő a színházak életét átalakító.

Azt hangsúlyozta: a világjárvány okozta kritikus helyzetben nem lehet teret adni a politikai csatározásoknak, de a kormányoldal elmulasztotta, hogy kialakuljon egy nemzeti egység a fellépésben, valamint egy olyan bizalom, ami erősítené a védekezés során elkerülhetetlen intézkedések hatékonyságát, hatásfokát.

Reményének adott hangot, hogy a kormány átértékeli az elmúlt hetek eseményeit és megpróbál konszenzusos irányba elmozdulni.



Független: a törvényjavaslat célja a titkosítás és a bosszúállás

Szél Bernadett (független) abszurdnak nevezte, hogy miközben dübörög a járvány, arról kell beszélni, hogy kormánypártok mit titkosítanak és kin állnak bosszút.

A járványhoz kapcsolódó intézkedéseket rendeleti kormányzásban hozzák meg, úgy, hogy ezekhez az Országgyűlés hozzá sem szólhat, a parlament pedig olyan törvényeket tárgyal, amelyeknek az állami vagyon kijátszása, a hatalommal való visszaélés és a korrupciós üzletek titkosítása a célja - fogalmazott.

Jobbik: a bankoknak és a multiknak többet kell fizetniük!


Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt kérte, hogy a Liget-projektet fagyasszák be, a forrásait pedig csoportosítsák át a járvány elleni védekezési alapba. Tegyék ugyanezt a Budapest-Belgrád vasútvonalra rendelkezésre álló saját forrástömeggel - szólított fel. Szavai szerint ugyanezt el lehet mondani, az állami kommunikációra szánt pénzekről is.

A politikus azt is követelte, hogy a tervezettnél nagyobb mértékben vonják be a közteherviselésbe a bankokat és a multinacionális cégeket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!