OGY - Krónika 9. rész (Minority SafePack, napirend után)

Belföld, 2021.04.07

További képviselői felszólalásokkal zárult a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló parlamenti általános vita. Az Országgyűlés szerdai ülésnapja napirend utáni felszólalásokkal ért véget.



Képviselői felszólalások

Németh Zsolt (Fidesz) felszólalásában hangsúlyozta, az Európai Unió nem húzhatja ki magát egy új kisebbségvédelmi rendszer kiépítése alól. A kormánypárti politikus botrányosnak nevezte, hogy az Európai Bizottság eddig minden nemzeti kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést lesöpört az asztalról.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) örömét fejezte ki, hogy a vitában nem tapasztalt megosztottságot. Hangsúlyozta, minden politikai erőnek "kutya kötelessége" kiállni a nemzeti kisebbségek mellett.

Horváth László (Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának tagjaként elmondott zárszavában szintén elégedettségének adott hangot, amiért minden felszólaló egyetértett a határozati javaslattal. Kiemelte, az Európai Bizottság nagy hibát követett el, amikor nem támogatta a polgári kezdeményezést, és azzal nagy politikai felháborodást váltott ki szerte Európában.

Napirend után

A napirendi pontok tárgyalását követően Keresztes László Lóránt (LMP) a pécsi önkormányzatot érintő problémákat felsoroló felszólalássorozatát folytatta.

Varga-Damm Andrea (független) azt mondta, a kormánynak "elévülhetetlen bűne" a felsőoktatás jelenleg zajló alapítványi átalakítása.

Bencsik János (független) felszólalásában az ellenzéki és kormánypártokat is bírálta a koronavírus-járvány szerinte felelőtlen kezelése miatt.

Horváth László (Fidesz) a Gyöngyöst elkerülő út építéséről szóló felszólalássorozatát folytatta, hangsúlyozva, hogy miközben a korábbi baloldali kormányok csődbe vitték a Heves megyei várost, addig a jelenlegi kormánytöbbség segített talpra állítani a települést.

A Jobbik padsoraiból Z. Kárpát Dániel a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását követelte a kormánytól, Magyar Zoltán a magyarországi burgonyatermesztés körülményeinek javítását szorgalmazta, Potocskáné Kőrösi Anita pedig azt kezdeményezte, hogy - szigorú járványügyi intézkedések mellett - a horgászok is kaphassanak felmentést az éjszakai kijárási korlátozások alól.

Frakciótársuk, Rig Lajos azt kérdezte, Sümeg fideszes polgármestere miért nem függesztette fel korábban a helyi járóbeteg-szakellátó vezetőjét, aki hamis érettségi bizonyítvány használatával gyanúsítanak.

A DK képviselőcsoportjából négyen kértek szót. Hajdu László az összes baloldali párt nevében visszautasította a kormányoldal azon állítását, amely szerint a baloldal oltásellenes. Varju László az újpesti egészségügyi dolgozóknak mondott köszönetet.

Bősz Anett a civil közösségek koronavírus-járvány alatti segítségének fontosságát hangsúlyozta, Varga Zoltán pedig felháborítónak nevezte, hogy a kórházaknak az uniónál kell használható lélegeztetőképekre pályáznia azt követően, hogy a kormány korábban összesen 300 milliárd forintért vásárolt több mint 16 ezer gépet Kínából.

Utolsóként Steinmetz Ádám (Jobbik) kért szót, aki a fonyódligeti gyermektábor alapítványi átalakítását bírálta.



Az ülésvezető Jakab István bezárta az ülésnapot. Az Országgyűlés csütörtökön folytatja ülését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!