Schummer Orsolya (Tisza) a bizottság szerdai alakulóülése előtt sajtótájékoztatón elmondta: az iratanyagok feltárásával kezdik meg a munkát. Szeretnék a kegyelmi ügy teljes iratcsomagját, ami a döntéselőkészítés bármely fázisában készült, az igazságügyi tárcától és a Sándor-palotából bekérni - közölte.
A bizottsági elnök arra számít, hogy az iratanyagok áttekintése után - ha a bizottság a megfelelő döntést meghozza - az első meghallgatások néhány héten belül megtörténhetnek.
Arra a kérdésre, hogy ha a bizottság elé idézettek nem jelennének meg, elmondta: első alkalommal százezer forintos, második alkalommal egymillió forintos büntetés szabható ki, a harmadik alkalom után a bizottságnak van jogi lehetősége, hogy előállítsák a meghallgatandó személyt.
Arra a felvetésre, hogy az Orbán-család vagy Orbán Viktor kaphat-e meghívást a testülettől, közölte: ha az iratanyagokban vagy a meghallgatást során bárkinek a szerepe felmerül a döntéshozatalban, akkor meghallgatható és behívható, így ha Orbán Viktor kapcsán merül fel ilyen tény, akkor ő is a listára kerülhet.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!