OGY - Krónika 1. rész (napirend előtt: egészségügy, posta, Széchenyi-emlékév, csok)

Belföld, 2016.02.16

Az egészségügyről, a postatörvény módosításáról, a Széchenyi-emlékévről és a családi otthonteremtési programról (csok) volt szó kedden napirend előtt az Országgyűlésben.



LMP: béremelés kell az egészségügyben


Ikotity István (LMP) szerint az egészségügy válságáról mára csak a kormány nem hajlandó tudomást venni, pedig a hitegetés és a problémák szőnyeg alá söprésének ideje lejárt. Értékelése szerint spórolni akarnak a magyar emberek egészségén. Hozzátette: a súlyos válság annak köszönhető, hogy a kormány csak fenntartani akarta az egészségügy működésének látszatát, illetve sok pénzt kivonni a területről.

Hangsúlyozta, olyan fizetésekre van szükség, amelyekért megéri dolgozni, legalább 50 százalékkal kell emelni az alapbéreket.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt firtatta, ha igaz lenne, hogy a kormány nem veszi észre a problémákat, akkor miért hozott ez ügyben intézkedéseket az elmúlt öt évben. Példaként azt hozta fel, hogy csökkent azon orvosok száma, akik külföldi munkavállalásra kértek engedélyt.

Elmondta, hogy az elmúlt időszakban a vidéki kórházakban 104 milliárd forintot fordítottak gépekre, berendezésekre, a kórházak adósságrendezésére 60 milliárd forintot. Mint mondta, az LMP felsorolja a problémákat, amelyeket minden beteg lát, a Fidesz-KDNP ehhez képest a megoldásokat is felkínálja.



MSZP: miért titkosítják a posta közérdekű adatait?



Tóth Bertalan (MSZP) a postatörvény parlament előtt lévő módosítását kifogásolta. Azt is szóvá tette, hogy a posta menedzsmentjének 150 százalékkal nőtt a fizetése, miközben az alkalmazottak 1-4 százalékos emelést kaptak 2016-ban.

Elmondta, Szarka Zsoltnak, a posta vezérigazgatójának 2-ről 5 millió forintra nőtt a fizetése, de emellett felügyelőbizottsági tagságai is vannak. Példaként a Takarékbankot és az FHB-t említette, amelyekben a posta részvényes.

Azt firtatta, hogy a vezérigazgató a testületi üléseken milyen érdekeket képvisel: a Magyar Posta vagy a magáncégek, esetleg a fideszes háttérország érdekeit. Szerinte ez is közrejátszott abban, hogy Németh Szilárd (Fidesz) olyan javaslatot terjesztett be a Háznak, amelynek alapján a közpénzből működő posta közérdekű adatait titkosítanák.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy több olyan állami cég van, így a posta is, amely az egyetemes szolgáltatáson kívül versenypiaci tevékenységet is folytat. Ezért életszerű az, ha ezekben a cégekben a kormányzat menedzserfizetéseket nyújt - közölte.

Hozzátette: a törvényjavaslat megfelel az adatvédelmi hatóság állásfoglalásának, az nem vonatkozik olyan tevékenységére, amely az egyetemes szolgáltatásra vonatkozik. Elmondta, a piaci tevékenységen kívüli minden más adat, például a menedzsment fizetése közérdekből nyilvános marad.



Jobbik: csökkennek a források az egészségügyben



Lukács László György (Jobbik) elmondta, hogy a Jó állam jelentés szerint az egészségügyre egyre kevesebbet, a GDP 5,6 százaléka helyett 4,7 százalékot fordít az ország, 2013 óta nem emelkedtek a források, úgy, hogy a gazdaság felfutóban van. A kórházak adóssága továbbra is nő, havonta 3-5 milliárd forinttal, havi alig 1000-1500 forintban mérhető a béremelés - közölte, megjegyezve: a dolgozók egyre kiégettebbek, növekszik a bérfeszültség is.

Hozzátette: a Jobbik valódi nemzeti konzultációt indít az egészségügy területén, és a kérdésekre adott válaszokkal érik el azt, hogy a kormány végre meghallja az emberek, a szakma hangját.

Rétvári Bence válaszában sok sikert kívánt a konzultációhoz, majd azt vetette fel, hogy öt évvel ezelőtt is megtehette volna ezt a Jobbik.

Az OECD-jelentésre hivatkozva közölte: 2010 előtti időszak a forráskivonás időszaka volt, de a Fidesz-KDNP időszakában nemcsak megállt ez a folyamat, hanem növekedtek is a források.



KDNP: az idén ünnepeljük Széchenyi István születésének 225 évfordulóját



Firtl Mátyás (KDNP) arra emlékeztetett, hogy 2016. szeptember 21-én lesz Széchenyi István gróf születésének 225 évfordulója. Véleménye szerint a 2014-ben Nagycenken elkezdődött fejlesztések célja, hogy méltó zarándokhellyé váljanak a Széchenyihez kötődő emlékhelyek.

L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős államtitkára elmondta: április 8-án nagyszabású nyitórendezvényt, egy konferenciát rendeznek Nagycenken, ott mutatják be a posta által kibocsátott emlékbélyeget.

Szeptember 21-ére két nagy dologgal készülnek: az új állandó kiállítással, és a kastély egykori kápolnájának rekonstrukciójával - mondta. Közölte azt is, szakértői emlékbizottság készíti elő a kiállítást, a bizottság elnöke Gergely András, a Veritas Intézet kutatócsoportjának vezetője, tagja Estók János, Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, Fónagy Zoltán, az MTA kutatója, Dobszay Tamás, az ELTE docense, Velkey Ferenc, a Debreceni Egyetem docense.



Fidesz: soha nem látott mértékű otthonteremtési program indult



Selmeczi Gabriella (Fidesz) kijelentette: a kormány a népességcsökkenés jelentette kihívást a családok megerősítésével kívánja megoldani. A kormány soha nem látott mértékű programot indított, hogy a családok otthonhoz jussanak - közölte, utalva arra is, hogy a program a gazdaság élénkítésében is segít.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkár megerősítette: azt szeretnénk, ha minden magyar embernek lenne saját tulajdonú lakása és hogy több gyermek szülessen, a gazdaság is növekedjen.

Elmondta, a nem hivatalos összesítésekből látszik, több az új lakásokra vonatkozó igénylés. Arra kérte a bankokat, hogy a csokot akkor is fogadják el önrészként, ha a harmadik gyermek nem született meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!