Egy nemzedék döntött úgy, hogy nem a félelmet választja, hanem a szabadságot, nem a hallgatást, hanem az igazság kimondását, nem a beletörődést, hanem a felelősséget - mondta.
A főigazgató kifejtette, a történelemben ritkán lehet pontosan megjelölni azt a pillanatot, amikor minden megváltozik. De ha az '56-os forradalom történetének kezdetét keresik, annak az egyik első, talán legfontosabb fejezete kétségtelenül a Szegedi Tudományegyetem Auditórium Maximumában indul. Az itt megszületett gondolatokból jött létre a MEFESZ, az innen elinduló küldöttek, vitték tovább a szabadságeszmények csíráit az ország egyetemi városaiba.
Néhány nappal később pedig már egy egész nemzet mozdult meg. Innen indult el valami, ami örökre megváltoztatta Magyarország modern-kori történetét - mondta Móczár Gábor.
A főigazgató leszögezte, a történelem feldolgozása és megőrzése nem csupán a történészek feladata, nem csupán az intézményeké, "mindannyiunk közös felelőssége, mert az emlékezet nem öröklődik magától" - mondta. Hozzátette: minden nemzedéknek újra fel kell fedeznie azokat a helyeket, ahol elődei a szabadságért, az emberi méltóságért, a magyar nemzet jövőjéért cselekedtek.
A sztélé - Zsigmond Attila formatervező-művész alkotása - az elődök tiszteletét, a kockázatot vállalók iránt érzett hálát és a következő generációk felé mutatott kötelesség vállalását jelképezi - tudatta a főigazgató, hangsúlyozva, emlékezni és emlékeztetni kell, "arra, hogy a szabadság soha nem magától értetődő és hogy a bátorság mindig személyes döntés".
Az SZTE Klebelsberg-könyvtár a bölcsészkarral szomszédos épületében a MEFESZ-t létrehozó szegedi diákok és az 1956-os forradalom szegedi résztvevői előtt tisztelgő kiállítás nyílt pénteken délután.
A tárlat törzsanyaga a könyvtár birtokában lévő eredeti dokumentumok, korabeli plakátok, röplapok, újságok és fotók által felvillantja az 1956 októberi és novemberi szegedi és egyetemi, illetve országos eseményeket. A paravánokon megjelenített idővonal pedig bemutatja a szegedi forradalmi események kronológiáját. A bemutatott anyag kiemelten foglalkozik a forradalom szegedi vonatkozásaival és a magyar politikai emigráció 1956 szellemiségét őrző tevékenységével. A tárlaton látható a MEFESZ eredeti pecsétje is.
Forrás: Webrádió - Szeri Marcell (felelős szerkesztő)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!