Olaszország piaca a kormány és a Benetton család harcát követi

Belföld, 2020.07.17

Jelentős pénzügyi-gazdasági tétje van a jelenlegi olasz kormány és a Benetton-vállalkozócsoport közötti küzdelemnek, amely a két évvel ezelőtti genovai hídomlás óta az olaszországi autópálya-hálózat feletti ellenőrzésért folyik az olasz sajtó pénteki összefoglalója szerint.

Elemzők és a sajtó sem tudta még eldönteni, ki a győztese a Giuseppe Conte vezette kormány és a 85 éves Luciano Benetton vezette vállalkozói csoport immáron két éve tartó harcának. Az eredményt az Olasz Autósztráda-társaság (Aspi) és a római közlekedési és infrastrukturális minisztérium között készülő megállapodás mutatja majd meg, mely újrarajzolja a mintegy háromezer kilométer autósztrádát üzemeltető Aspi tulajdonosi szerkezetét. A kormány céljai szerint az eddig az Atlantia holdingon keresztül 88 százalékos Aspi-tulajdonnal bíró Benetton-csoport súlya jelentősen csökken, és helyét intézményes befektetők veszik át, valamint tőkeemelés után az Aspit tőzsdén jegyzik. Így az olasz állam lényegében visszaszerezheti az autósztráda-társaság feletti ellenőrzést, amelyet a húsz évvel ezelőtti privatizációval elveszített. "Győztünk" - jegyezte be közösségi oldalán Danilo Toninelli volt közlekedési miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt politikusa.

Az Aspiért folytatott küzdelem a genovai Morandi-híd 2018. augusztus 14-i leomlásával kezdődött, amelyben negyvenhárman veszítették életüket. Az M5S a hidat üzemeltető Aspi koncessziójának visszavonását követelte a híd hiányos karbantartására hivatkozva, vagy a többségi tulajdonos Benetton-csoport kivonulását az autósztráda társaságból. A koncesszió visszavonása 23 milliárd eurójába került volna az államnak. Az összeg - új törvények értelmében - később 7 milliárdra csökkent, de a kormány el akarta kerülni az esetlegesen évekig elhúzódó és költséges jogi vitát is. A feszült politikai-gazdasági nyomásgyakorlás nem volt kölcsönös támadásoktól mentes: a Conte-kormány jelentős kártérítést, beruházásokat, szerkezeti átalakítást, akár ötvenszázalékos sztrádadíj-csökkentést követelt az Aspitól, végül azt is felvetette, hogy kormánybiztos felügyelete alá helyezik a társaságot. A Benetton-csoport vezette Atlantia a maga részéről nem akart ötvenszázalékos tulajdonrész alá csökkenni.

Az Aspi a kompromisszumot választotta, szem előtt tartva a többi tulajdonos érdekeit is. A társaságnak többek között részvényese az Allianz biztosítótársaság, a kínai érdekeltségű Silk Road Fund, valamint az Aspi 17 ezer, többnyire olasz kisbefektető pénzével is rendelkezik.

A kormány és az Aspi között készülő megállapodás legutóbbi verziója szerint a Benetton-csoport tulajdonosi része tíz százalékra csökken, miközben az Aspi harminchárom százalékát a pénzügyminisztérium ellenőrizte takarékpénztár (CdP) vásárolja fel, további huszonkét százalékot pedig más intézményes befektetők. Az új befektetők három-négy milliárd eurós tőkeemelést biztosítanak, ami ugyanekkora összeggel csökkenti az Aspi majdnem tízmilliárdos adósságát is. A készülő megállapodás hírére az Atlantia értéke emelkedett, és a Benetton-csoport több mint 800 millió bevételre tett szert. A piac tehát úgy értékelte, hogy a játszmát Benettonék nyerték.

Sajtókommentárok szerint a Morandi-híd leomlásával a Benetton-csoport 2,8 milliárd eurót veszített a tőzsdén. A család nevét viselő divatház is háromszáz milliós mínusszal számolt az utóbbi két évben, valamint a járvány miatt veszteséges a majdnem százszázalékosan birtokolt római repülőterek üzemeltetése is. A La Repubblica című baloldali lap szerint Benettonék mégsem maradtak "üres kézzel": a csoport "kasszájának" tartott Atlantia 2008 és 2019 között több mint hétmilliárd eurónyi osztalékot hozott. Az olaszországi autósztráda-üzemeltetésből kiszorulnak ugyan, de a korábbi olasz sztrádabevételekkel Spanyolországtól Lengyelországon át Indiáig további tízezer kilométer autópálya üzemeltetéséhez jutottak hozzá, tavalyi adat szerint 6 milliárd euró forgalommal. A Benetton-csoport európai ingatlanbirodalommal és 280 ezres argentínai marhaállománnyal is rendelkezik.

Az Aspi-ügyet korábban és jobban kellett volna megoldani a Matteo Renzi vezette másik kormánypárt, az Élő Olaszország szerint. Renzi úgy vélte, nem a kormány győzött, hiszen a Benetton-csoportot nem "elkergették, hanem kifizették". A jobboldali Ligát vezető Matteo Salvini is úgy reagált, nem érti, mit ünnepel az M5S, amikor a koncesszió megvonásának elkerülésével tényleges hasznot a vállalkozói csoport húzott.

Luciano Benetton úgy nyilatkozott, az "értéktelen politikusok" támadásait vállalkozóként megszokta. Meglepetést számára az jelentett, hogy állami vezetők indítottak "szisztematikus ördögi hadjáratot" családja ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!