Önkormányzat 2019 - A Mi Hazánk leragasztja a XI. kerület új parkolóóráit

Önkormányzati választás, 2019.08.23

A Mi Hazánk elfogadhatatlannak tartja a XI. kerületi parkolási övezet kiterjesztését, ezért polgári engedetlenség keretében "hatástalanítja" az újonnan kihelyezett parkolóórákat - mondta a párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Előd az eseményt követően leragasztotta a Műegyetem rakpart egyik parkolóórájának kijelzőjét és kezelőfelületét, majd közölte, a környék többi újonnan kihelyezett eszközével is hasonlóan járnak el. Az ellenzéki politikus megjegyezte, polgári engedetlenségnek gondolt tevékenységükért vállalják a felelősséget.

A politikus úgy fogalmazott, megálljt akarnak parancsolni a "parkolási maffia bővülésének", amivel 1356 eddig ingyenes parkolóhely válik fizetőssé a Műegyetem rakparton, a Fehérvári, a Bartók Béla, a Bocskai és a Villányi úton.

Novák Előd szerint erről a főváros és a XI. kerület kötött paktumot, a "sunyi döntést" pedig nemhogy társadalmi vita, de megfelelő tájékoztatás sem előzte meg.

A Mi Hazánk alelnöke elfogadatlannak nevezte azt is, hogy a kerületi parkolási rendszert annak ellenére kellett tavaly 100 millió forint közpénzzel kisegíteni, hogy 650 millió forintos bevételt ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!