Önkormányzat 2019 - Ellenzék: nyomravezetői díjat kap az, aki bizonyítani tudja, hogy befolyásolják a soroksári választást

Önkormányzati választás, 2019.10.09

Kétszázötvenezer forint nyomravezetői díjat ajánl fel az ellenzék soroksári polgármesterjelöltje annak, aki bíróság előtt tudja bizonyítani, hogy befolyásolják az önkormányzati választást a főváros XXIII. kerületében.

A jobbikos Bereczki Miklós szerdán Budapesten, a Nemzeti Választási Iroda közelében tartott sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a többi fővárosi kerülethez képest Soroksáron sokkal nagyobb azok aránya, akik letiltották adataik kiadását kampánycélokra. A XXIII. kerületben ez az arány a választópolgárok 5,6 százaléka - jegyezte meg.

A polgármesterjelölt elmondta, tartanak a szavazatvásárlástól és a szavazók szállításától is.

Litresits András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) MSZP-s delegáltja közölte, a többi fővárosi kerületben 1-2 százalék azok aránya, akik letiltották adataik kiadását.

Emlékeztetett arra is, hogy öt évvel ezelőtt egy szállítmányozási cég sofőrjei egy soroksári panzióba jelentkeztek be állandó lakcímre.

A delegált jelezte, a kérdést felveti az NVB ülésén annak érdekében, hogy a jegyzők megvizsgálják, van-e településükön olyan családi ház, ahova az elfogadhatónál többen jelentkeztek be.

Felvetette, hogy miközben a börtönökben meg van szabva, hogy egy elítéltre hány négyzetméternek kell jutnia, addig az nincs meghatározva, hogy például egy száz négyzetméteres lakásba hány embert lehet bejelenteni állandó lakosként.

Kérdésre válaszolva Bereczki Miklós azt mondta, nem tudják bizonytani, de komoly információk vannak arról, hogy összefüggés van a fiktív lakcímbejelentések és azok száma között, akik letiltották adataik kiadását.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a fideszesek újra meg újra kísérletet tesznek arra, hogy beavatkozzanak a választásokba. Október 13-án ismét felmerülhet a választási csalás lehetősége, ezért hozott létre az ellenzék egy alternatív szavazatszámláló rendszert - közölte.

Nem szeretnénk azt, hogy október 13-án olyanok maradjanak hatalomban, mint a Borkai-féle fideszesek, akik szégyent hoznak a sportolókra, az olimpia eszményére, az egész nemzetre - hangoztatta. A politikus úgy értékelte, nem magánügyről, hanem közügyről, a keresztény családok közügyéről van szó, majd a vallásos emberek nevében kikérte azt az erkölcstelenséget, amit Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere képvisel.

Kunhalmi Ágnes szerint Borkai Zsolt szégyent hozott a nemzetre, és szerinte a polgármester, akinek példaértékűen kellene viselkednie, egy olyan hálózatot tarthat fenn, amely elsíbolja a közpénzt. Sürgette, hogy Borkai Zsolt mondjon le olimpiai járadékáról, illetve hogy a hatóságok indítsanak vizsgálatot.

"Mindannyian elképedve látjuk Borkainak a fenekét" - fogalmazott. Szerinte a Borkai-jelenség egyenlő a Fidesszel: ezt csinálják a fideszesek, "csak nem mindegyiknek látjuk a fenekét".

A szocialista politikust kérdezték arról, indul-e az MSZP-ben belső vizsgálat a kispesti önkormányzat korrupciógyanús ügyeivel kapcsolatban nyilvánosságra került felvételek kapcsán. Kunhalmi Ágnes szerint nem bizonyosodott be, hogy a videofelvétel valódi, a szerintük egy manipulált, összevágott felvételről van szó, ezért vizsgálatot sem indítanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!