TV műsor

Önkormányzat 2019 - Tóth Bertalan: az MSZP felkészült a kampányra

Belföld, 2019.08.23

Az MSZP felkészült a szombaton induló önkormányzati választási kampányra, megvan a fideszes kiskirályok legyőzésének receptje - mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan közölte, a fővárosban, a megyei jogú városokban, a 10 ezer fő feletti településeken, ahol lehetett, létrejött az ellenzéki együttműködés.

Úgy fogalmazott, a Fidesz legnagyobb szívfájdalmára, az ellenzéki pártok nem egymással fognak küzdeni, hanem mindenhol azért, hogy a helyi fideszes kiskirályokat leváltsák.

Az MSZP elnöke célként jelölte meg, hogy élhető, a helyiekhez közel álló, a szociális ellátást biztosító, az iskolákat segítő, a helyi egészségügyet fejlesztő önkormányzatok jöjjenek létre, amelyek átláthatóbban működnek és küzdenek a légszennyezés ellen.

Budapesti terveik közül kiemelte azt a javaslatot, hogy a fővárosi közműcégek hangolják össze felújítási munkáikat. Egységes parkolási rendszert, bérlakásprogramot és lakbérplafont szeretne az MSZP a fővárosban - közölte Tóth Bertalan.

Elmondta, szeretnék azt elérni, hogy visszaálljon a megyei jogú városok pénzügyi függetlensége, hogy fejleszthessék az egészségügyi ellátást, ingyenes szűrőprogramokat, szociális bérlakásprogramot indíthassanak és segíthessék a családok bölcsőde-, az óvoda- és az iskolakezdését.

Tóth Bertalan közölte: a fővárosban a főpolgármester-jelöltön kívül a kerületben is közös ellenzéki jelöltet indítanak.

A 23 kerületből 11-ben az MSZP-Párbeszéd jelöltje indul - közölte.

Elmondta, a 23 megyei jogú városban 9 helyen szocialista az ellenzéki polgármesterjelölt.

Az MSZP-nek országosan több mint hatszáz képviselőjelöltje van - tette hozzá.

Kitért arra, vannak olyan települések, ahol független jelöltet támogatnak, de olyan is, ahol a DK, a Momentum vagy a Jobbik jelöltjét támogatják.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, az MSZP a széleskörű ellenzéki együttműködést tartja elsődlegesnek, minden mást másodlagos kérdésnek tekint.

Kérdésre válaszolva Tóth Bertalan beszélt arról, hogy az MSZP sehol nem engedte, hogy helyi szervezetei egyedül induljanak. A helyi viszonyok eltérőségére rámutatva azt mondta, mai napig nem tudja, hogy Pécsen az LMP miért maradt ki az együttműködésről.

Arra a kérdésre, hogy számít-e még visszalépésekre, az MSZP elnöke közölte, nem tartja kizártnak, hogy október 13-ig tovább mélyülhet az együttműködés.

Beszélt arról is, hogy főként villanypóznákra helyezik ki plakátjaikat, illetve a közösségi médiában kampányolnak, valamint mozgóplakátjaik is lesznek.

Arra a felvetésre, hogy a fővárosban a Magyar Liberális Párttal történt megállapodással Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt felvállalta a liberálisok drogliberalizációs elképzeléseit, Tóth Bertalan azt mondta, parlamenti hatáskörről van szó, és személy szerint nem ért egyet ezzel a javaslattal, az MSZP testületei sem tárgyalták a kérdést.

Volt kérdés arról is, hogy Csóka János Pál, a szocialisták nemzetiségi tagozatának alelnöke kilépett az újpesti MSZP-ből, mivel elfogadhatatlannak tartja, hogy pártja együttműködik a szélsőjobboldallal, és az MSZP átengedte a körzetet a DK-nak. Tóth Bertalan hangsúlyozta: az MSZP-nek a Fidesz legyőzése az elsődleges, minden más kérdés másodlagos. Hozzátette: nem kötöttek megállapodást szélsőséges párttal, mindig az adott jelölt személyét vizsgálták, tiszteletben tartja-e a jogállamiságot, az emberi jogokat.

Az MSZP által támogatott jobbikos jelöltek megfelelnek ennek a feltételnek - tette hozzá.

Kérdezték a pártelnök véleményét arról, hogy 9 ezer forintnyi rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok. A szocialista politikus szerint nem utalványt kellene adni a nyugdíjasoknak, hanem annyiért kellene adni az energiát a fogyasztóknak, amennyiért a magyar állam beszerzi azt.

Ne nyerészkedjen a Fidesz a fogyasztókon! - hangoztatta.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!