Orbán Viktor: Brüsszel azt javasolja, hogy tegyük tönkre a családokat, a nyugdíjasokat

Belföld, 2023.06.02

Brüsszelből azt javasolják, hogy "lényegében tegyük tönkre" a magyar gazdaságot, az embereket, a családokat, a nyugdíjasokat. Amit kérnek, az megszorítás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.

Hangsúlyozta: ha nem lenne háború, akkor a jövő évi egy sokkal boldogabb költségvetés lenne, "de így sem lehetünk vele elégedetlenek, mert mindent, ami fontos a számunkra, azt meg tudjuk védeni" 2024-ben, a háború ellenére is.

A kormányfő kifejtette: háborús idők vannak, védekezni kell, meg kell védeni a munkahelyeket és a nyugdíjak értékét, mert a nyugdíjasok nem tudnak pluszmunkával magukon segíteni. "Ezért fordultak szembe a nyugdíjasok az egész baloldallal és váltak tulajdonképpen a nemzeti tábor híveivé, és támogatják a nemzeti gazdaságpolitikát" - fogalmazott.

Kiemelte: meg kell védeni a családokat is, hiszen a gyerekek nevelése mindig komoly költség és a családok megérdemlik, hogy a kormány megvédje őket. Tehát a 2024-es büdzsé egy védelmi költségvetés - jelentette ki Orbán Viktor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!