Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Belföld, 2026.10.18 13:13:04

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés.

Orbán-Viktor-DPK
A volt miniszterelnök a lakiteleki Hungarikum Ligetben zajló kétnapos rendezvény zárónapján tartott beszélgetésen azt mondta:

"ma a rombolás zajlik", amit a korábbi kormány létrehozott az elmúlt 16 évben, "azt mind rombolják", és "komoly ember" nem tudja megmondani ebben a pillanatban, hogy ebből lesz-e valaha is építkezés, csak azt tudja mondani, hogy ma ilyen nincs, és nem is lát erre vonatkozó terveket.

Orbán Viktor a Fideszt nagy történelmi kormányzó pártnak nevezte, szerinte ugyanakkor a Tisza Párt "egyelőre csak egy múló jelenség".

Hozzátette, a Tiszából is lehet nagy történelmi kormányzópárt, ha megcsinálja, amit Fidesz: új szellemi alapot teremt, és azon történelmi rekordot jelentő gazdasági teljesítményt mutat be. Bár még csak öt hónapja vannak kormányon, ő jelenleg nem ezt, hanem a rombolást látja - jegyezte meg.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Forrás: MTI


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!