A Fidesz elnöke a dokumentumban azt írta: "most egy liberális brüsszeli helytartó kormány lépett hivatalba". A politikus arra számít, hogy támadások érik az alkotmányos intézményeket, "jönnek a jobboldal elleni gyűlölethadjáratok, és jönnek a nemzetközi brigádok csapatai".
A volt miniszterelnök kiemelte: a Fidesz-KDNP-vel szembeni diktatúravád összeomlott, és "teljes nemzeti egyetértésben" lehet kimondani, hogy Magyarország szabad ország.
Értékelése szerint az "utolsó rendszerváltó pártok", a Fidesz-KDNP tizenhat éves kormányzása "folyamatos szabadságharc" volt, amelyet ő "vezénylő tábornokként" szolgált végig. Azt írta, a pártszövetség húszéves stratégiával számolt, ennyi idő alatt felépíthető "a külső erővel nem eltávolítható politikai vezetés", egy nemzetközi léptékben is versenyképes tőketulajdonosi kör, valamint "a nemzetközi tudatipar befolyását visszaszorító szellemi erőközpontok, egyetemek, média, kutatóintézetek hálózata".
Orbán Viktor a 2026-os választási vereségről azt írta: abban "vastagon benne voltak a saját hibáink is". Ezek között említette a hosszú kormányzás "hordalékát", a rosszul megvívott vagy el nem vállalt csatákat, az ellenfél politikai és technológiai újításaira adott válasz hiányát, a fiatalok megszólításának kudarcát, továbbá a szuverenitás védelmére hivatott állami szervek és szolgálatok gyenge teljesítményét.
A volt kormányfő szerint ugyanakkor a döntő tényezőt négy külső erő összehangolt támadása jelentette, amit így foglalt össze: "Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség".
Orbán Viktor szerint 2026-ban a kormányzó pártok csak azt ígérhették, hogy megvédik az elért eredményeket, garantálják a biztonságot, folytatják a Brüsszellel szembeni küzdelmet és fenntartják az ország békepárti semlegességét. "Ez a perspektíva azonban elvesztette vonzerejét" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy kétmillió-négyszázezer szavazó még így is kitartott, ami megítélése szerint elegendő lett volna a választási győzelemhez vagy egy "szorosabb vereséghez".
"De belépett 10 százaléknyi olyan szavazó, aki korábban kívül maradt, de most a változás eufóriája beszippantott, és a velünk szembeni utálat lelkesített" - írta a politikus.
Orbán Viktor kiemelte, hogy míg a Fidesz-KDNP mellett 2,4 millió választó tartott ki, addig 3,4 millióan "16 év után az áprilisi fegyverletételt választották". Értékelése szerint sok választó gazdasági fellendülést, az uniós pénzek megszerzését és a nemzetközi támadások enyhülését várta a Brüsszellel, "Sorossal", az ukránokkal és a multinacionális vállalatokkal való kiegyezéstől.
A röpirat szerint a kormányoldal nem teremtett olyan kulturális mintát, amely gazdasági sikerek nélkül is megtartotta volna híveit. Orbán Viktor azt is hibának nevezte, hogy a 2024-es európai parlamenti választás után nem hajtottak végre taktikai változtatásokat. Mint írta, akkor még "fegyverszünetet" hirdethettek, elterelő mozdulatokat vagy taktikai engedményeket tehettek volna szuverenitási céljaik feladása nélkül.
A politikus szerint a "nemzeti oldal visszaerősödése" várhatóan nem a polgári vagy keresztény elitből, hanem "a jobboldal népi és szociális szárnyaiból" indulhat el.
Orbán Viktor a hivatalba lépett kabinetet "liberális helytartó kormánynak" nevezte. Azt állította, hogy eltűnt a kormányzati célok közül Magyarország stratégiai önállósága, és a szuverenitás helyét a brüsszeli elvárásokhoz való alkalmazkodás veszi át.
"Brüsszel támogatása, a hitelminősítők dicsérete, a polgári elit árulása, a Soros-hálózat hordái, a pénzéhes liberális tőketulajdonosok falkája és az eufóriában lebegő és megtévesztett magyarok milliói, minden együtt áll, hogy megnyissák a kapukat, és megkezdődjön Magyarország kifosztása" - írta Orbán Viktor a röpirat summázataként.
A Fidesz elnöke a dokumentum végén a politikai küzdelem folytatását ígérte. "A szuverén Magyarország eszméjét nem lehet se kitörölni, se kiirtani" - írta, majd hozzátette: "mi sohasem adjuk fel. Mi mindig itt leszünk. Voltunk, vagyunk és maradunk. "
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!