ORFK: sok eltűnési ügy mögött bűncselekmény áll

Belföld, 2025.01.17

Sok felnőtt ember eltűnése mögött bűncselekmény áll - erről számoltak be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) képviselői pénteken sajtótájékoztatón, külön ismertetve egy Pest és egy Somogy vármegyei ügy részleteit.

Gyanús eltűnések
Nagy Enikő, az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ körözési nyilvántartó és szakirányító főosztályának vezetője elmondta, hogy tavaly 28 ezer bejelentést kaptak kiskorú eltűnéséről, körülbelül 1400 fiatalt érintően. Ők jellemzően nevelőintézetek lakói, és a tapasztalatok szerint napokon belül előkerülnek.

Jelenleg ezer olyan holttest van, amelynek esetében a hatóság igyekszik kideríteni a személyazonosságot. Ha sikerül azonosítani ezeket az embereket, akkor általában kiderül, hogy nem jelentették be az eltűnésüket - tette hozzá az alezredes.

Petőfi Attila főkapitányi biztos egy Pest vármegyei ügyről elmondta: egy monori férfi tavaly januárban bejelentette vele élő édesanyja eltűnését. Azt állította, hogy összevesztek, mert nem akart italt hozni alkoholista anyjának, ezután ő elment otthonról, és közben az asszony eltűnt közös lakásukból.

A hatóság eltűntként kereste a nőt, de az adatgyűjtés nem vezetett eredményre. Az ügyben számos olyan körülmény volt, amelyek egyenként nem keltenek feltűnést, együtt azonban elgondolkodtatóak voltak - hangsúlyozta Petőfi Attila. Példaként említette, hogy az asszony nem szokott eljárni otthonról, a fia pedig jelentősen átalakította a lakást, miután az anyjának nyoma veszett.


A nyomozók ezért a napokban újra meghallgatták a férfit, aki ezúttal úgy nyilatkozott, hogy a veszekedés hevében ellökte az anyját, aki olyan szerencsétlenül esett, hogy nem adott életjeleket. Azt mondta, hogy félelmében elásta és lebetonozta halott anyját, akinek a maradványait a jelzett helyen meg is találták.

Az igazságügyi orvosszakértő azonban megállapította, hogy a nő sérülése nem származhatott elesésből, ezért a hatóság a férfi ellen indított eljárást indokát halált okozó testi sértésről emberölésre módosította.

A gyanúsítottat letartóztatták, fogvatartása alatt azonban öngyilkosságot kísérelt meg, jelenleg az életéért küzdenek a kórházban - közölte Petőfi Attila.

Egy másik, korábban eltűnésként kezelt ügyről Bebes Zoltán Gábor, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta, hogy korábban rendszeresen szabálysértési eljárás indult egy nő ellen, aki a Balaton déli partján élt, többnyire hajléktalanként, és rendszeresen az ismerőseinél húzta meg magát. A nő elleni bejelentések 2022 májusában abbamaradtak.

Ez feltűnt a környék körzeti megbízottjainak. A vizsgálat idén januárban igazolta a feltevést, hogy az ötvenéves nő halálát idegenkezűség okozta. A rendőrök őrizetbe vettek egy 69 éves férfit, akinek szóládi udvarán elásva megtalálták a sértett holttestét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!