A Második Reformkor Párt interaktív országjárásba kezdett, melynek egyik állomása Szeged volt. Vona Gábor pártelnök és Burányi Árpád, a Második Reformkor alelnöke országjárása keretében egy sajtónyilvános beszélgetésen vett részt csütörtök délután.
Az eseményen mintegy félszáz érdeklődő vett részt a Campus Beer&More-ban, ahol a beszélgetést egy interaktív játékkal kezdte a 2RK elnöke. A résztvevőknek 5 olyan területet kellett megnevezniük, amelyeken biztosan változtatnának egy esetleges kormányváltás esetén.
A Jobbik egykori elnöke ugyanakkor számos aktuálpolitikai témát is érintett a beszélgetés során, a tőle megszokott lendületes, ugyanakkor nyugodt és egyben higgadt hangnemben.
Mint az este folyamán kiderült, a Második Reformkor Párt még nem döntött arról, hogy indul-e vagy esetleg távol marad a jövő áprilisi országgyűlési választásoktól. A válaszra azonban nem kell sokat várni, hiszen az év elején megteszik a bejelentést. Az is kiderült a beszélgetés folyamán, hogy a 2RK a FIDESZ-el nem, a Tiszával viszont bizonyos ügyek mentén koalícióra lépne a párt.
Vona Gábor a hallgatóságát is bevonta beszélgetésbe, hiszen a "szóvivők" szavakat írhattak fel a pártelnöknek egy táblára, aki beépítette azokat a beszédébe.
Vona Gábor egyébként többek között azt szeretné elérni, hogy a közbeszéd megváltozzon és a különböző nézetet képviselő emberek is kulturáltan tudjanak vitázni, az érveiket ütköztetni.
A résztvevők a beszédeket követően a kérdéseiket is feltehették, amelyre Vona Gábor és Burányi Árpád is készséggel válaszolt.
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!