Párbeszéd: a kormány tönkretette a hulladékgazdálkodást

Belföld, 2024.05.24

Az Orbán-kormány a Mol új koncessziós rendszerével teljesen tönkretette a magyar hulladékgazdálkodást - jelentette ki pénteki, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd-Zöldek társelnöke.

Szabó Rebeka arról beszélt, korábban igényelt adataik azt mutatják, hogy szinte minden hulladékfajta visszagyűjtése drasztikusan romlott, amióta a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékgyűjtést. Példaként említette, hogy az üveg visszagyűjtése 90 százalékkal, a műanyagé 80 százalékkal, a gumiabroncsoké pedig több mint 50 százalékkal csökkent.

A Magyar Mérnöki Kamara egy hónappal ezelőtt végzett kérdőíves felméréséből - amelyet az ágazat számos jelenlegi és korábbi szereplője, kisvállalkozók, szakértők körében végeztek - az derül ki, hogy az elmúlt egy évben két évtizedet lépett vissza a magyar hulladékgazdálkodás - mondta az ellenzéki politikus. Hozzátette, ennek következményeként a kormány derogációt kért a korábban az unió felé 2025-re vállalt hulladék-visszagyűjtési arányok alól, mert már most látja, hogy nem fogja tudni teljesíteni azokat.

Szabó Rebeka katasztrofálisnak nevezte a PET-palackok visszaváltási rendszerét is. A kormány korábban január elsejétől ígérte, hogy visszaválthatók lesznek a PET-palackok, majd féléves haladékot kért, azzal, hogy addig fokozatosan vezetik be a rendszert, de a palackvisszaváltás jelenleg elenyésző mértékű - rótta fel.

A Párbeszéd-Zöldek ezért újabb adatigényléssel fordul Mol-hoz, hogy a fél évvel ezelőtti adatokhoz képest most milyen arányban gyűjtik vissza a hulladékot - jelezte Szabó Rebeka.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!