Párbeszéd: Novák Katalin ne írja alá a védett területek kiárusításáról szóló javaslatot!

Belföld, 2022.11.23

A Párbeszéd arra kéri Novák Katalin köztársasági elnököt, ne írja alá a védett területek kiárusításáról szóló törvényjavaslatot - erről Szabó Rebeka, a párt társelnöke, országgyűlési képviselője beszélt újságíróknak a Sándor-palota előtt.

A politikus hozzátette: amennyiben az államfő mégis aláírja a törvényjavaslatot, akkor az Alkotmánybírósághoz fognak fordulni.

Szabó Rebeka szerint a fideszes kétharmados kormánytöbbség kedden több olyan javaslatot is megszavazott, ami miatt érdemes azt kérni, hogy ne írja azokat alá a köztársasági elnök, mert ellentétes az alkotmánnyal és az alaptörvénnyel is. A szociális törvény mellett a védett területek kiárusításáról szóló javaslatról is szót kell ejteni, ami lehetővé teszi, hogy védett oltalom alatt álló területeket privatizáljanak a természetvédelmi szempontok figyelembevétele nélkül - mondta.

Emlékeztetett: a Párbeszéd már korábban is jelezte, hogy ez a törvényjavaslat alkotmányellenes és az Alkotmánybírósághoz fordulnak, ha Novák Katalin aláírja azt.

Felidézte azt is, hogy az Alkotmánybíróságnak korábban már volt több olyan határozata, hogy Magyarországon a természetvédelem már elért szintje nem csökkenthető.

Amikor korábban a fideszes többség próbálkozott akár védett erdők, akár Natura 2000-es területek privatizációjával, az Alkotmánybíróság minden alkalommal kimondta, hogy a magánosítás nem lehet közérdek, és hogy alapvetően az állam feladata az, hogy ezeket a védett területeket megőrizze - fogalmazott.

Szabó Rebeka szerint már a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett törvényjavaslat vitája során is kiderült: csak azzal indokolják a tervezetet, hogy milyen értékesítési potenciállal rendelkeznek ezek a területek. Hozzátette: teljesen egyértelmű, hogy a Fidesz-kormány szándékai szerint a gazdasági érdekek felülírják a természetvédelmi érdekeket.

A XXI. század egyik legnagyobb kihívása a klímaválság és az élővilág válsága - mutatott rá a politikus, majd úgy folytatta: az egész világon már olyan mértékű a biodiverzitás, a természetes élőhelyek csökkenése, hogy az már az emberi társadalmat, az emberi életet is veszélyezteti. Példaként említette az idei aszályt, és rámutatott: a Fidesz lehetővé tette azt is, hogy akár védett erdőkben is tarvágások történhessenek akár a madarak fészkelési időszakában is.

A természetes élőhelyek egy olyan láncolatot alkotnak, amiből nem lehet kivenni, eladni, privatizálni olyan részeket, amelyek nem véletlenül lettek korábban védetté nyilvánítva - mondta.

Szerinte az a védekezés sem állja meg a helyét, hogy majd a nemzeti parkok odafigyelnek arra, hogy a védettség szintje ne csökkenhessen, hiszen a nemzeti parkoknál is leépítések vannak, nincs arra kapacitásuk, hogy ezeket a privatizált területeket ellenőrizzék.

A Párbeszéd politikusa és a párt aktivistái a sajtótájékoztatón "Ne írd alá, Kata!" és "A védett terület nem eladó" táblákat tartottak a kezükben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!