Pénteken jelenik meg az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató pályázat

Belföld, 2020.10.29

Péntektől elérhető az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató, 1 milliárd forint keretösszegű pályázat - jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Az első pályázási időszak november 23-tól 27-ig tart, ezt követően havi rendszerességgel nyújthatók be a jelentkezések 2021. október 29-ig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig - ismertette Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A támogatás a jármű árának legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében maximum 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A pályázat során magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz. Elsősorban a munkába járást szeretnék segíteni, ezért munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz - jelezte az államtitkár.

Kaderják Péter a kiírás részleteiről elmondta: az érdeklődők által leginkább elérhető árú kerékpárok vásárlását kívánják támogatni, ezért a piaci árak figyelembe vétele alapján a nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzoros járműveké 400 ezer forint. A kerékpároknak megadott műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük. A beszerzés a regisztrált kereskedőknél történhet.

Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása érdekében a dokumentumok ennél a pályázatnál is kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható - mondta.

A pályázat lebonyolítását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. végzi. A pályázatbenyújtási szakasz lezárulta után az IFKA 20 munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról, és a döntést követően 10 munkanapon belül a pályázati portálon keresztül kiadja a támogatási okiratot a pályázónak - közölte Kaderják Péter.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: az idén februárban elfogadott Klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy az ITM elektromobilitási programja nem csak a klímapolitikai célokat szolgálja, hanem a gazdaságot is erősíti.

Mint mondta, kiemelt figyelmet kell fordítani a közlekedésre, mert ez az ágazat felelős az üvegházhatású gázkibocsátás mintegy 20 százalékáért.

Felidézte, hogy Magyarország élen jár a környezetkímélő járművek elterjedésében. Az év első felében az uniós tagállamok közül nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A zöld rendszámos gépkocsikból 20 ezer közlekedik a magyar utakon, kétszer annyi, mint a múlt év elején.

Az elektromos rásegítésű kerékpárokkal sok esetben kiváltható a buszozás vagy az autózás; a kisebb légszennyezéssel, a tisztább levegővel mindenki nyer, és lehetőség nyílik akár életmódváltásra is - fogalmazott Szentkirályi Alexandra. Hozzátette, a pályázat segítségével beszerezhető járműveket az elektromos kerékpárokkal szemben hajtani kell a haladáshoz, az elektromos rásegítés ugyanakkor lehetővé teszi, hogy idősebbek, nem túl jó kondícióban lévők, vagy dombos vidékeken lakók számára is valódi alternatíva legyen a kerékpár a közlekedésben.

Felhívta a figyelmet arra is: a pályázatot úgy írják ki, hogy a támogatás segítségével vásárolt kerékpárok a karácsonyfa alá kerülhessenek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!