Péntektől újra működhet a szökőkút a Dugonics téren

Belföld, 2024.05.28

Elkezdték felszedni a fa pallókat Szeged egyik leglátványosabb szökőkútjáról, a Dugonics tériről kedd reggel.

Dugonics téri szökőkút A megyeszékhely szökőkútjait a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. tartja karban és téliesíti az őszi fagyok beállta előtt, nehogy a csövek szétfagyjanak a hidegben.  

A Dugonics téri szökőkutat tavaly október 12-én konzerválták, idén pedig már hamarabb üzembe helyezhették volna, de szerepet kapott a 28. Szegedi Borfesztiválon, ugyanis a kicsiknek alakítottak ki rajta játszóhelyet.  

A szegedi szökőkutak közül a leglátványosabbat, a Móra-parkban lévő indították be április 24-én, majd május végén a Glattfelder téri is üzembe állt hosszabb "szundikálást" követően.  

A Dugonics téri szökőkutat fedő pallókat előbb eltávolítják, majd alapos takarítás következik, amelyet a beüzemeléssel fejeznek be a szakemberek.  

Portálunk értesülése szerint ez legkésőbb péntekre megvalósul, ezután újra Szeged egyik turista attrakciója lehet a Dugonics téri zenélő szökőkút.  

Szeged ikonikus szökőkútjának története egészen 1979. augusztus 19-ig nyúlik vissza, ugyanis ekkor adták át a nagyközönségnek Magyarország első zenélő szökőkútját.  

A munkálatokat mindössze 3 hónap alatt végezték el, a szökőkút egyébként az 1879-es szegedi nagyárvíznek állít emléket. A város szimbólumának számító szökőkutat 2008-ban újítotték fel, akkor a zeneszámait is felfrissítették, melynek köszönhetően látványosabb műsort produkál.  
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!