Rekordösszegre emelkedett Zalaegerszeg költségvetése

Belföld, 2021.06.18

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság ellenére, a kormány jelentős támogatásának és a jelenleg is folyó, támogatott nagyberuházásoknak köszönhetően a város történetének legmagasabb összegű költségvetését érte el idén Zalaegerszeg - mondta pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a járványügyi veszélyhelyzet utáni első, csütörtöki közgyűlés döntéseit ismertetve kifejtette: a zalai megyeszékhelynek idén 66,2 milliárd forintra növekedett a költségvetési főösszege. Ebben az évben "járványköltségvetést" fogadtak el, amelynek legfontosabb feladata a város működőképességének biztosítása.

Hozzátette, hogy a járvány hatásaként idén várhatóan csökken az iparűzésiadó-bevétel, a gépjárműadó már nem a város bevételeihez tartozik és a parkolási díjbevételek is elmaradtak az elmúlt hónapokban, mindezeket ellentételezve azonban, hogy már tavaly óta jelentős, 2,2 milliárd forintos kompenzációt kapott a város az államtól. A rekordösszegű költségvetést azért is érhette el a zalai megyeszékhely, mert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, valamint a Modern városok program keretében zajló nagyberuházások jelentős összegű támogatási összegei is a részét képezik.

A polgármester felidézte, hogy tavaly október óta nem ülésezett az önkormányzat, de Zalaegerszegen mindig is fontosnak tartották a kölcsönös tiszteletet, ezért valamennyi frakció vezetőjével és képviselőivel egyeztetve hozott döntéseket és alkotott rendeleteket a veszélyhelyzeti felhatalmazás idején is.

Balaicz Zoltán a csütörtökön hozott közgyűlési döntések között említette, hogy két gazdaságfejlesztési beruházásról is tárgyaltak a képviselők. Egyrészt hozzájárultak a bútoripari alkatrészeket gyártó Forest Hungary Kft. bővítéséhez, amellyel egy új, lapszabászati üzemcsarnokot építenek, másrészt elfogadták az egykori ruhagyár 2003 óta romos területén tervezett - de üzleti titok miatt egyelőre nem részletezett - magánberuházás fejlesztési elképzeléseit.

Ugyancsak Zalaegerszeg gazdasági fejlődésének egyik elemeként beszélt arról a polgármester, hogy a győri, kecskeméti és debreceni autógyárak kezdeményezéséhez hasonlóan Zalaegerszegen is lesz angol nyelvű óvodai csoport. Ezt a nemzetközi részvétellel zajló zalai beruházásokon dolgozó, hosszabb-rövidebb időre érkező szakemberek gyermekei számára alakítják ki - közölte Balaicz Zoltán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!