Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Belföld, 2026.10.12 14:52:17

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.

Újraindulhat a balatoni komp
A Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. honlapján közölt adatok szerint az első kompok indulási ideje nem változott: Szántódról 7 órakor, Tihanyrévből 7. 15-kor indul az első járat. Az eddigi menetrendhez képest pár, korábban közlekedő esti járat elmarad, így az utolsó járatok Szántód felől 19 órakor, Tihanyrévből 19. 15-kor indulnak.

November elsejéig minden nap félóránként kelnek át a kompok. Ezt követően, a téli menetrend szerint hétközben már csak óránként, míg hétvégeken, valamint ünnepnapokon továbbra is félóránként indulnak a járatok. Nagy forgalom esetén a menetrend alkalmazkodik az igényekhez. A menetidő 8 perc.
A közelmúltban megkezdődött a balatoni kompkikötők 6 milliárd forintból 2027 végére megvalósuló komplex fejlesztése, amely a társaság korábbi közlése szerint nem befolyásolja a kompközlekedést.

Míg a komp egész évben üzemel, az idei menetrendi hajózási szezon október 25-én zárul. Ezt követően is lesznek eseményekhez igazodó programhajók, október 31-én például a Bahart honlapján közölt információk szerint egy-egy Halloween-hajó indul Siófokról és Balatonfüredről.
Forrás: MTI


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!