Rövidesen kiírják a pályázatot a Móra Ferenc Múzeum igazgatói posztjára

Belföld, 2020.12.18

A szegedi városi közgyűlés kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottsága elé terjesztették a Móra Ferenc Múzeum igazgatói posztjára kiírt pályázat szövegét.

Móra Ferenc Múzeum A járvány miatt nem ülésezik sem a bizottság, sem a közgyűlés, ezért a polgármester hagyja jóvá az előterjesztéseket.

2021. május 27-én kezdheti meg a munkáját az, aki sikerrel pályázik a nemrégiben teljesen felújított épületben működő múzeum élére. Az 5 évre szóló megbízást az nyerheti el, aki megfelel a pályázati feltételeknek, illetve, akit a városi közgyűlés megválaszt a posztra. A pályázati feltételek között szerepel a mesterfokú végzettség, a szakirányú képzettség, a B2 szintű idegennyelv ismeret, a minimum három éves szakmai gyakorlat, valamint a büntetlen előélet.

A pályázati kiírás megadja az igazgató javadalmazását is, így aki jövő májustól betölti a posztot, bruttó 610 ezer forintot fog keresni. A pályázat benyújtási határideje 2021. január 22-e. A pályázati kiírás részletes szövege meg fog jelenni az önkormányzat és a Móra Múzeum hivatalos honlapjain, valamint a Szegedi Tükör című újságban.

Az érvényes pályázatot benyújtókat egy szakmai bizottság hallgatja meg, amely javaslatot tesz az illetékes önkormányzati bizottságnak, valamint a városi közgyűlésnek arról, kit tart a legalkalmasabbnak a poszt betöltésére. A Móra Ferenc Múzeumot jelenleg Fogas Ottó régész vezeti, akit 2011 májusában neveztek ki igazgatónak. A pályázati kiírás a közgyűlési döntés után lesz hivatalos.
(Webrádió)

Címkék

Móra Ferenc Múzeum
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!