Schanda: politikai hisztériakeltés a Fudan Egyetem elleni tüntetés

Belföld, 2021.06.05

Politikai hisztériakeltésnek nevezte a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett szombati tüntetést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, szerinte alaptalan pletykák és sajtóinformációk miatt tiltakoznak a szervezők.

Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a tiltakozásnak azért nincs értelme, mert még csak a tervezésnél tart a folyamat.

Sem a költségekről, sem a megvalósításról nincs döntés, csak 2022 második felében várható, elfogadott tervek birtokában - tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a fővárosi és kerületi vezetők "politikai bohóckodás" és utcatábla-avatók helyett hajlandók végre dolgozni is, akkor a tárgyalóasztalnál segítsenek az előkészületekben. Ellenkező esetben az ő felelősségük lesz, ha a nagyszabású településfejlesztés helyszíne megmarad rozsdatemetőnek, szeméttelepnek vagy "hatalmas méhlegelőnek" - mondta.

Véleménye szerint józan ésszel könnyen belátható, hogy a tervezett diákváros az egyetemmel jól kiegészítik egymást.

Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a sanghaji központú Fudan a világ egyik legjobb egyeteme, amelynek több mint 4500 oktatója csaknem 30 ezer hallgatót tanít, és kimagasló kutatási eredményekkel büszkélkedhet. Ez az intézmény választaná Budapestet az első külföldi kampusza helyszínéül - tette hozzá.

Az államtitkár kijelentette, a kormány továbbra is azt szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, az egyetemi beruházás pedig a diákvárosi fejlesztéssel együtt élhetővé, vonzóvá tenne egy lepusztult, elhanyagolt fővárosi területet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!