Sejben Lajos szobrászművész kiállításával nyit a szegedi Wágner-udvar

Belföld, 2021.06.27

Sejben Lajos képzőművész kiállításának megnyitójával kezdődik el július 3-án a Szegedért Alapítvány nyári programsorozata a Wágner-udvarban - közölte Száz Krisztina, a rendezvény művészeti vezetője.

Mint a kulturális szakember elmondta, az alapítvány 2017 óta szervez minden nyáron kulturális programokat a klasszicista stílusban emelt 19. századi belvárosi polgárház udvarán. A fellépők közül többen is a szervezet által támogatott fiatal tehetségek, illetve az alapítvány korábbi díjazottjai.

Hagyomány, hogy minden évben egy-egy Szegedhez kötődő alkotó tárlatával indul a programsorozat, idén Sejben Lajos képzőművész munkáit láthatja a közönség. A festő és szobrászművész 2018-ban nyerte el a Szegedért Alapítvány művészeti kuratóriumának Gregor József-díját.

A művész az elmúlt évek munkáiból keresztmetszetet nyújtva 18-20 plasztikáját mutatja be a tárlaton. A Pilinszky János A szerelem sivataga című verséből kölcsönzött, Sosem felejtem, nyár van című tárlat augusztus 20-ig látható.

Július 8-án Szecsődi Ferenc hegedűművész és a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának nyári akadémiájára érkező tanítványainak koncertje hallható. Július 20-án délután a Szeged Táncegyüttes várja a gyermekeket és családokat. A látogatók egy rövid bemutató után maguk is bekapcsolódhatnak a táncba. Július 28-án Pavlovits Dávid gitárművész három mesterszakos növendéke ad koncertet a Wágner-udvarban.

A programsorozat augusztus 11-én Dusha Béla fotóművész Szegedről készült képeit bemutató diaporáma-estjével zárul.
(MTI)

Címkék

Sejben Lajos Szegedért Alapítvány Wágner-udvar
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!