TV műsor

Soltész: 137 templom újul meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Belföld, 2021.06.09

A templomfelújítási program keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 137 templom újulhat meg mintegy 1 milliárd 883 millió forintból - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Nyírteleken.

Soltész Miklós a megye országgyűlési képviselőivel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Szabolcs-Szatmár-Bereget érintő programrészben 108 település 85 református, 49 katolikus és két evangélikus temploma, továbbá egy zsidó felekezeti imaháza szerepel.

Megjegyezte, az országban és a Kárpát-medencében összesen 1800 templom fog megújulni a nagyságrendileg 26 milliárd forintos kormányzati forrásból finanszírozott program segítségével, ezek közül négyszáz a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Partiumban vagy a Délvidéken található.

Az államtitkár kifejtette, a szakralitás, illetve a hit megtartása és megerősítése az elsődleges célja a projektnek, és az sem kérdés, hogy a történelem évszázadait átélt imaházaknak időnként meg kell újulniuk és meg kell szépülniük.

Az egyházi vezetők beadták az erre vonatkozó kérelmüket, a magyar kormány pedig támogatta ezeket az elképzeléseket - tette hozzá.

Utalt arra, hogy szakrális helyként a templom a hitéletet erősíti és a lelkeket szolgálja, majd megjegyezte, a nyírteleki közösség három templomát is megújíthatja.

Soltész Miklós a beruházás előnyeiről szólva hangsúlyozta, a rekonstrukciókban egyrészt a helyi vállalkozók és szakemberek vesznek részt, azokkal munkát adnak a helyi embereknek és hozzájárulnak a gazdaság újraindításához, másrészt a nyírtelekiek ezzel is szépíthetik városukat.

Soltész Miklós kapott egy kérdést a Magyarország-Írország mérkőzés előtt történtekről, amikor az írek letérdeltek a gyepre a gyűlölet elleni tiltakozásként.

"Letérdelni csak Isten előtt térdelünk le" - jelentette ki a politikus.

Az államtitkár hozzátette: a magyar válogatott teli torokból énekelte a magyar himnuszt, és "vállalták azt, amit vállalnia kellett a magyar csapatnak, nem térdeltek le egy szélsőséges, anarchista, baloldali ideológia előtt".

"A kereszténység számunkra fontos és értékes, meg is fogjuk tartani és őrizni" - hangsúlyozta az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!