Soltész: ha a keresztény nem vállalja a hitét, akkor háttérbe fog szorulni

Belföld, 2021.08.28

Olyan világot élünk, hogy ha a keresztény nem vállalja a hitét, akkor háttérbe fog szorulni és a hangos többség elnyomja a hittel járó tanításokat is - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Sukorón, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából állított fakeresztnél.

Soltész Miklós a Pákozdi Pagony (korábban Pákozd-Sukorói) Vadaspark és Arborétumban úgy fogalmazott, hogy a kongresszus kicsit hasonló, mint a sportban az olimpia, ez a katolikus egyházon belül a legnagyobb esemény. Egyben a többi felekezet nagy ünnepe is, hiszen békében élnek egymás mellett, "egyek a kereszténységben" - tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta, hogy vállalni kell minden kereszténynek a keresztet, és mint kétezer éves értéket be kell mutatni a világnak, hiszen "ugyanannyi közünk van a teremtett és épített világhoz, mint bárkinek".

Soltész Miklós jelezte, hogy a pandémia miatt egy évvel csúszott a kongresszus megrendezése, 2021-ben tartják meg, ezért állítanak az erdészetek 21 keresztet 21 különböző helyen.

Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kereszt ezer éve mutatja a helyes utat a magyar nép számára.

Kiemelte, a magyarságnak a mostani nehéz, "keresztény- és keresztellenes helyzetben" még inkább az a feladata, hogy Szent István szellemiségét kövesse, és minél többen támadják a magyar kultúra gyökereit és jelképét, a feszületet, annál magasabbra kell azt emelni.

Molnár Krisztián (Fidesz-KDNP), a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy Európában nem a keresztállítás a "trendi", hanem inkább leszerelik azt a falakról; támadások alatt áll a kereszténység, a család fogalma is. Ezért nevezte üdvözítőnek a kezdeményezést, hogy kereszteket állítanak a kongresszus tiszteletére, mert szerinte ez a jó irány.

A beszédek elhangzása után Récsei Norbert plébános megszentelte a keresztet.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!