Soltész: hatmillióval támogatta a kormány a zsidó hittankönyv újabb kötetét

Belföld, 2020.10.22

Hatmillió forinttal támogatta a kormány a zsidó hittankönyvsorozat újabb, a 4. osztályosoknak szóló kötetét - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön.

Soltész Miklós a nagykőrösi Rákóczi utcai zsinagógában tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, ha visszagondolnak az elmúlt tíz évre, felidézhetik: azt határozták el, hogy zsidó és keresztény felekezeteink, a társadalom szerves részeként minden olyan támogatást kapjanak meg, amely a hitet, a hitből fakadó erkölcsi szükségességet és a hagyományt segít megőrizni és továbbadni a gyerekeknek.

Az elmúlt tíz év közös munkája, hogy eljutottak a negyedik zsidó hittankönyv kiadásához, és támogatják az ötödik megjelenését is - fűzte hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy '56 évfordulója alkalmából meg kell emlékezni arról is, hogy a forradalom leverése után - mint már korábban is a magyar történelemben - megpróbálták a zsidó és keresztény embereket szembeállítani egymással, azzal, hogy az eseményeket zsidóellenesnek és antiszemitának bélyegezték.

Ennek az ellenkezőjére mutat rá a zsidó származású Szeles Erika története, aki tízes éveinek a közepén vett részt a forradalomban, majd a szovjet intervenció után beállt a vöröskereszthez embereket menteni, és november 7-én halálos lövést kapott. Az ő mártíromsága is a szabadságért folytatott közös küzdelem emléke - mondta Soltész Miklós. Megemlítette az államtitkár Nickelsburg Lászlót, a Baross téri felkelőcsoport parancsnokát is, akit társai tisztelettel neveztek Zsidó Lacinak és Szepesi Mártát, akit a forradalmárok szeretettel emlegettek Zsidó Mártaként. Fontos, hogy ne tagadjuk el közös hőseinket és ne engedjük a szembeállítást - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!