Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is támogatja a családokat: 2022-ben 3500 milliárd forintot fordítanak családtámogatásra, három és félszer többet, mint 2010-ben.
A személyijövedelemadó-visszatérítés alapján pedig további 600 milliárd forint kerül vissza 1 900 000 családhoz - tette hozzá az államtitkár.
Soltész Miklós azt mondta, a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye eddig is nagymértékben kivette a részét a családok támogatásának nagy feladatából. Az elmúlt években Mátészalkán, Nyírbátorban, Nyíregyházán, Debrecen-Józsán, és most egy debreceni lakótelep közepén építettek, illetve építenek óvodát.
A debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tagóvodájának mintegy 542 millió forintos beruházását a magyar kormány 470 millió forinttal támogatja - közölte az államtitkár.
Elmondta azt is, hogy az elmúlt 10-11 évben a kormány 120 milliárd forintos támogatásával 11 ezer bölcsődei és óvodai férőhely jött létre.
A katolikus egyház 200 óvodát újít meg, illetve épít fel, ezek kétharmada már elkészült - jegyezte meg Soltész Miklós.
Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy amikor a kormány 18-ról 16 évre csökkentette a tankötelezettséget, akkor 5-ről 3 éves korra vitte le a kötelező óvodai beiratkozási életkort.
A kormány felmérte, hogyan tudnak segíteni a hátrányos helyzetű gyerekeken, s beigazolódott: minél hamarabb találkozik az oktatási rendszerrel egy gyerek, annál nagyobb esély van arra, hogy azokat a hiányokat, amelyeket esetleg otthonról hoz, valamilyen módon le tudja küzdeni - fűzte hozzá a kormánypárti politikus.
A családbarát intézkedéseknek meg is lett az eredménye - mondta Kósa Lajos egy európai felmérés eredményét idézve, miszerint az Európai Unió tagországai közül az elmúlt tíz évben Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a hátrányos helyzetű családok száma.
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere az alapkőletételkor példaértékűnek nevezte, ahogy a kormány, az önkormányzatok és az egyházak együtt dolgoznak a jövő építésén.
"Amikor Debrecent építjük, a magyar nemzetet építjük" mondta, kiemelve, hogy a város szellemi kisugárzása, gazdasági ereje hatással van a környezetére is.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök azt mondta, ők nem intézményeket akarnak fenntartani, hanem az evangéliumot szeretnék hirdetni: "Isten szeret engem".
Azért építenek óvodákat, hogy e szeretetről tanúságot tegyenek azoknak, akik rájuk bízzák a gyerekeiket - hangoztatta a püspök, majd megáldotta és megszentelte az alapkövet és az abba belehelyezett időkapszulát.
A négy csoportszobás, száz gyerek elhelyezésére alkalmas óvoda jövő szeptemberre készül el.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!