Szabó Bálint bízik abban, hogy új lendületet kap az ügyében folytatott nyomozás

Belföld, 2021.03.12

Lassan egy hónapja, hogy rejtélyes körülmények között eltűnt, majd Szegedtől mintegy 40 kilométerre furcsa körülmények között megtalálták Szabó Bálint független önkormányzati képviselőt. A kérdőjelek azóta inkább szaporodtak, mint fogytak az ügy körül.

Szabó Bálint
Mint ismert, február 15-én reggelre sajtótájékoztatót hívott össze, azon nem jelent meg, és kiderült, hogy a családja se tudja, hogy hol van Szabó Bálint. A rendőrség is keresni kezdte, majd aznap este összefagyva találta meg egy szolgálaton kívüli rendőr, és a makói kórházba szállították. Több sajtóorgánum állításával ellentétben kiderült, hogy a képviselőt nem a kórház pszichiátriai, hanem a sürgősségi osztályon kezelték kihűléses tünetekkel azon a napon. Szabó azt állította, nem önszántából került ilyen messzire az autójától, amellyel eredetileg futni indult Újszegedre, ezért a rendőrség személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt kezdett el nyomozni.

Egy héttel az eset után a képviselő a sajtó elé állt, és felolvasott egy nyilatkozatot, melyben azt állította, hogy elrabolták. Egyúttal bejelentette, hogy beperel minden olyan médiát, melyek tévesen azt állították, hogy a pszichiátriára szállították Makón. Ezt követően sorra jelentek meg a helyreigazítások a szegedi és országos sajtóban, igaz, a hírt felröppentő portál ezt nem tette meg.

A városi közgyűlést irányító ellenzéki pártok közös sajtóközleményben szólították fel Szabót, adjon magyarázatot arra, mi történt vele február 15-én a reggeli óráktól este nyolcig, amikor rátalált egy szolgálaton kívüli rendőr a Rákosi úti autópálya felüljárónál. Amint írták: „Felszólítjuk Szabó Bálintot, a szegediek és az országos közvélemény megnyugtatása érdekében árulja el, mi történt vele hétfőn, miközben a rendőrség eltűnt személyként kereste. Arra kérjük, számoljon be eltűnésének és előkerülésének pontos történetéről. Szeged jó hírének megőrzése érdekében arra kérjük, tisztázza magát!” Szabó a héten újra megszólalt, ezúttal a Karc FM-nek mesélte el, hogy ő mire emlékszik abból a 15 órából, amelynek történései egyelőre meglehetősen homályosak. Állítása szerint a makói tanyavilágban, cipőfűzőjével egy villanyoszlophoz kötözve, szinte minden ruhájától megfosztva, egy égő szalmabálán tért magához. Szabó Bálint a Karc FM-en elmondta: február közepén a futópályán lepték meg – emlékei szerint heten – és közölték vele, hogy éjfélre érjen át Romániába, különben a családjának baja eshet. Mint mondta: több mint 40 kilométeren át gyalogolt, miközben fenyegetői kísérték, végül megkötözték. A politikus kiemelte: voltak előzményei a történteknek, hiszen a megelőző napokban többször is megfenyegették, hogy állítsa le magát a szegedi önkormányzat botrányos ügyeit firtató ténykedésében.

Szabó nehezményezte, hogy a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság három héten keresztül érdemi előrehaladást nem ért el a nyomozásban, és azzal vádolta a hatóságot, hogy a polgármester érdekeit szolgálja az ügy parkoltatásával. Miután kiderült, hogy a nyomozást a helyi rendőrségtől átvette a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, Szabó a következő bejegyzést tette közzé Facebook-oldalán: „Mostantól nem hátráltathatja már semmi és senki Szegeden, hogy kiderüljön: kik követték el Szeged-Makó térségében a február 15-én történt eseményeket, és kik álltak annak hátterében. ” A képviselő azóta is többször utalt rá, hogy kínos ügyeket szellőztet meg a szegedi városvezetésről, ám egyelőre ilyen bejelentés nem hangzott el. Egyelőre abban bízik, hogy a most új lendületet kapott nyomozás végre kideríti, pontosan mi történt a közel egy hónappal ezelőtti hideg februári napon.
(Webrádió)

Címkék

Szabó Bálint Szeged
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!