Szabó Tünde: a jognak kitüntetett szerepe van a sportban

Belföld, 2020.02.23

(MTI) - A jognak kitüntetett szerepe van a sportban, és egyre nagyobb szükség van olyan jogászokra, akik a sport világában is jártasak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára szombaton a Budapesti Jogász- és Sportolóbálon.

Szabó Tünde beszédében kiemelte, hogy a sport óriási mértékben fejlődik az egész világon, és a magyar sport is újabb fénykorát éli.

Magyarországon sok sportlétesítményt fejlesztenek, és nemzetközi sporteseményeket is szerveznek - tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a jogászokat és a sportolókat egyaránt jellemzi a fegyelmezettség, kitartás, szorgalom és a célok iránti elköteleződés.

Varga Judit igazságügyi miniszter, az est fővédnöke nyitóbeszédében arról beszélt, hogy mindkét hivatásban fontos a kitartás, szorgalom és az energia.

A sport olyan etikai értékek tiszteletére tanít meg, mint a csapatmunka, egyéni érdekek alárendelése és a szabályok betartása - vélekedett a miniszter.

A 188. alkalommal megendezett Budapesti Jogászbálhoz idén a szervezők második hivatásként a sportot választották a nyári tokiói olimpiára tekintettel.

Az eseményen posztumusz életműdíjat kapott Wichmann Tamás kenuvilágbajnok, ugyancsak életműdíjjal tüntették ki Szekeres Pál parasportolót és Keleti Ágnes olimpiai bajnok tornászt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!