Szakértő: megfelelő átoltottság esetén töredékére csökkenne a méhnyakrákos megbetegedések száma

Belföld, 2020.09.30

Megfelelő HPV-átoltottság esetén töredékére csökkenne a méhnyakrákos megbetegedések száma - közölte a Magyar Rákellenes Liga elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Rozványi Balázs azt mondta, hogy világszerte 570 ezer nőnél regisztrálnak méhnyakrákos megbetegedést, és több mint 300 ezren halnak meg miatta. Az Egészségügyi Világszervezet célként határozta meg, hogy a következő tíz évben 200 millió HPV-vakcinát juttat el a szegény, fejlődő országokba, mert az oltással 30-40 éven belül immunissá válhat a népesség a méhnyakrákra, és a számítások szerint ezzel a következő 50 évben 13 millió életet lehetne megmenteni - ismertette.

Az elnök fontos lépésnek tartja, hogy Magyarországon a HPV elleni oltást a lányok mellett kiterjesztik a hetedikes fiúkra is, mert egyes daganatok kialakulásában a férfiaknál is szerepet játszik a vírus, valamint így védeni lehet a velük kapcsolatba kerülő nőket is.

Magyarországon évente 1200 nő betegszik meg méhnyakrákban, 400-500-an pedig bele is halnak a betegségbe. A rendszeres szűrés nagyon fontos, mert így korai stádiumban észlelni lehet a megbetegedést, és eredményesebben lehet kezelni - mondta Rozványi Balázs.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!