Százhúsz éves a Vasutasok és Közlekedési Dolgozók Jótékonysági Egyesülete

Belföldi hírek, 2014.06.06

Emlékülést tartott pénteken Budapesten a Vasutasok és Közlekedési Dolgozók Jótékonysági Egyesülete (VKJE) fennállásának 120 éves évfordulóját ünnepelve. Az eseményen a MÁV vezérigazgatói kitüntetését hárman, az egyesület dísztag elismerését négyen vehették át.

Márton András a VKJE ügyvezető elnöke felidézte, hogy az 1830-as években, a polgárosodás kezdetén érkezett meg Magyarországra a vasútépítés igénye. 1844-ben kezdődött meg a Budapest-Vác vasútvonal építése és ezzel egy időben a főváros Szolnok közötti szakasz kiépítése. Miközben rohamosan nőtt a vasútnál dolgozók száma, hiányozott a munka közben balesetet szenvedőkről való gondoskodás, az egészségvédelmi és munkavédelmi eszközök, valamint a szociális helységek biztosítása.

Külföldi példákat követve egymás után alakultak meg Magyarországon a különféle biztosító és önsegélyező egyesületek, köztük 1876-ban a Vasutas Biztosító Egyesület, 1881-ben a Mozdonyvezetők, Vasútüzemi Dolgozók Biztosító és Segélyegylete, 1894-ben a Utazószemélyzet Jótékonysági és Közművelődési Egyesülete, a mai VKJ, amelynek első elnöke Marx János volt.
Az egyesület főbb feladatai közé tartozott a jótékonykodás, a tagoknak betegség vagy halál esetén anyagi támogatás nyújtása.

Mint elmondta az I. világháború után a taglétszám folyamatosan növekedett, majd 1933-ban vásárolták meg az első székházat a Podmaniczky utcában.

Az elnök hangsúlyozta: 1905-ben határoztak arról, hogy a kiváló munkát végző tagokat dísztag elismerésben részesítik. Az első kitüntetést Wekerle Sándor miniszterelnök, majd Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter és gróf Andrássy Gyula belügyminiszter vette át - tette hozzá.

Az egyesület fennállásának első jubileumi ünnepsége 1969-ben volt. Ekkor adták át a Balatonfüreden a 105 férőhelyes üdülőt, majd 1975-ben újabb, 34 szobás üdülő épült fel, 1982-ben pedig újabb lakóházak megvásárlásával bővült az üdülési lehetőség. 2002-ben került tulajdonukba a Mezőkövesd-Zsóryfürdőn lévő panzió - mondta.

Az 1990-as évek végén tovább nőtt az egyesület tagságának létszáma, ekkor kezdődött el a meglévő épületek felújítása és korszerűsítése. 1999-ben vették birtokba az egyesület Thököly úti székházát, később pedig az Amerikai útra költöztek.

Márton András hangsúlyozta: az elmúlt évtizedekben korszerűsítették a tagdíjrendszert, valamint átláthatóbbá és egyszerűbbé váltak a szolgáltatásokat, elsőként vezették be a munkanélküliek szociális segélyét, valamint a nagycsaládosok karácsonyi üdültetését és kidolgoztak egy új biztosítási formát.

Az ünnepségen vezérigazgatói kitüntetést adták át Szabó Sándornak, Tóth Évának, valamint Sebestyén Józsefnek.
Az egyesület dísztagja lett Ábrahám Lajos, Bánszeginé Hegedűs Etelka, Blázovics László, Vörös Tibor, a Mikó Imre-emlékplakettet pedig Márton András, a VKJE ügyvezetője vehette át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!