TV műsor

Százszázalékos béremelést kér az egészségügyi dolgozóknak a Párbeszéd

Belföld, 2020.07.01

A Párbeszéd százszázalékos béremelést kér valamennyi egészségügyi dolgozó, köztük a kórházak technikai személyzete és a gyógyszertári dolgozók számára.

A párt szóvivője szerdai, budapesti, a magyar egészségügy napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az elmúlt időszakban, a koronavírus-járvány miatt extra terhelés érte a szektor résztvevőit. Barabás Richárd szerint ezek az emberek a sokszor nem megfelelően felszerelt kórházakban, gyakran védőfelszerelés nélkül dolgoztak napi 10-12 órát.

A magyar egészségügyi ráfordítás GDP-arányosan négy százalék körül van, miközben a szomszédos országokban ez akár ennek a dupláját is elérheti - bírált. Hozzátette: az egészségügyi dolgozók Szlovákiában kétszer, Csehországban háromszor annyit is kereshetnek, mint magyar kollégáik, egyszeri, bruttó 500 ezer forintos ráfordítással nem lehet kompenzálni a munkájukat.

A politikust kérdezték arról, hogy a XI. kerületet vezető DK-s László Imre egy képviselőtestületi ülésen azt mondta: "'36-ban vagy '37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után."

Az újbudai alpolgármester azt válaszolta, hogy László Imre egy Facebook-posztban már bocsánatot kért a szavaiért. A polgármester azt is leírta, hogy "nem azt mondta, amivel vádolják", a kontextusból pontosan kiderül, hogy "pont az ellenkezőjéről volt szó" - fogalmazott. Barabás Richárd hangsúlyozta, László Imre arról beszélt, hogy egy ember munkássága sem ítélhető meg életének egy eleméből.

Kérdezték, hogy szerveznek-e tüntetést a polgármester ellen. Erre azt felelte, hogy tüntetést az ellen a kormány ellen kell szervezni, ami "hagyja lerohasztani" a Lánchidat, ami hazudik és átveri a választókat, ami nem becsüli meg az egészségügyi dolgozókat és nem olyan emberek ellen, akik rosszul fogalmaznak, ami után bocsánatot kérnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!