Szegeden gyógyul a súlyos balesetet szenvedett artista

Belföld, 2021.02.18

Dénes Krisztina artista a szegedi Szent Vincent Rehabilitációs Központban lépett a gyógyulás útjára. A két évvel ezelőtti súlyos baleset még mindig hatással van a fiatal hölgy életére,de küzdő szellemének hála nagyon látványos javuláson megy keresztül.

Dénes Krisztina Bár az orvosok nem bíztatták túlságosan, bebizonyította, hogy kellő kitartással igenis meggyógyulhat. Jelenleg Dél-Magyarország elsőszámú neurológiai és komplex mozgásszervi rehabilitációs központjában, a szegedi Szent Vincent Rehabilitációs Központban lábadozik.

Dénes Krisztina, artistaként szerepel a Zirkus des Graunes társulatában és 2018. szeptemberében szenvedett súlyos balesetet egy előadás közben. A hét méteres zuhanás következtében belső vérzést és idegkárosodást szenvedett, ezektől pedig részlegesen lebénult. Szerencsére az orvosainál jóval optimistább lány nem mondott le magáról és akaraterejével folyamatos fejlődést mutat. Sajnos a szűkös anyagi helyzet nagyban nehezíti a helyzetét, de a szegedi Szent Vincent Rehabilitációs Központ felajánlotta számára, hogy egy hetet teljesen díjmentesen biztosítanak számára és ezt követően további kedvezményeket adnak Krisztinának.

Détári Vilmos a központ alapítója - aki maga is érintett és jelenleg egy súlyos stroke felépülés utolsó fázisában van - látva a fiatal nő elszántságát, mindenben támogatni szeretné. „Sok beteg megfordult már nálunk és sokan küzdöttek erejükön felül, hogy felépülhessenek. Ám Krisztinában soha nem látott küzdési vágyat látunk a kollégákkal és ezt nem hagyhatjuk kárba veszni. Mindenben segíteni próbálunk neki, amiben csak lehetséges. ” mondta el a központ alapítója

A szakemberek egy olyan komplex intenzív terápiát dolgoztak ki a hölgy számára, mely napi 3-4 különböző gyógytornát tartalmaz robotterápiás kezelésekkel kiegészítve. Ennek elsődleges célja a felsővégtag rehabilitációja, illetve az egyensúly fejlesztése. A robotterápia az, amely egyedülállóvá teszi a Szent Vincent Rehabilitációs Központot, mivel egyre bővülő eszközparkjával szinte bármilyen mozgásszervi problémára megoldást találhatnak a páciensek. Eszközparkjuk a sérült terület funkcióinak támogatására és helyreállítására szolgálnak, mely az önállóan indított mozgások során nyújt támogatást nagy ismétlésszámmal a 3D-s munkaterületen. A robot akár már a rehabilitáció kezdeti szakaszában is használható.

„Az a célom, hogy visszamehessek a cirkuszba. Mindent meg fogok tenni, hogy ezt mielőbb megtehessem. A Szent Vincentben töltött elmúlt pár nap rengeteg erőt adott és biztos vagyok benne, hogy hamarosan a színpadon fognak látni. ” - mondta Krisztina
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!