Szijjártó: Magyarország és Finnország a környezetbarát gazdasági növekedés bajnokai

Belföld, 2021.05.05

Magyarország és Finnország a környezetbarát gazdasági növekedés bajnokai, minthogy azon kevés ország közé tartoznak, amelyek károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett voltak képesek a gazdasági teljesítmény bővítésére - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Helsinkiben.

A miniszter arról számolt be, hogy a hamarosan kezdődő magyar Európa tanácsi elnökség fontos célkitűzése egy olyan közös szabályozás elfogadása, amely biztosítja, hogy az európai gazdaság a környezet és természet megóvása mellett tudjon növekedni.

Kiemelte, hogy ebben a magyar-finn együttműködés fontos alapot képez, azonban bizonyos területeken ezt tovább lehetne bővíteni.

Elsőként a nukleáris technológiát említette, amelyet biztonságos, olcsó és tiszta energiaforrásnak nevezett, aláhúzva, hogy a két ország új erőműveket épít azonos technológia alapján.

Szijjártó ezután az elektromos akkumulátorok gyártásáról beszélt, szerinte ezzel hatékonyan lehet csökkenteni a közlekedés ökológiai lábnyomát, de azt is hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a megfelelő újrahasznosítás is.

Emellett a hidrogénhasználat kiterjesztésének fontosságáról beszélt, mondván, azt versenyképessé és széles körben elterjedtté kell tenni.

Végezetül leszögezte, hogy Finnországban és Magyarországon is fontosnak tartják a finnugor örökséget.

A közös sajtótájékoztatón Pekka Haavisto finn külügyminiszter elmondta, több témát érintettek a találkozón, például a fehéroroszországi és az ukrajnai helyzetet, az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését, valamint az Európa Tanács magyar elnökségének prioritásait.

Közölte: szó volt egyebek mellett a jogállamiság, illetve a média- és az akadémiai szabadság magyarországi helyzetéről is, amelyekkel kapcsolatban aggodalmát fejezte ki. Továbbá fontosnak nevezte a közös hang fenntartását európai uniós szinten a külpolitikai kérdésekben.

Végül közölte, hogy nyáron finnugor világtalálkozót rendeznek Észtországban, amelyen Finnország és Magyarország is magas szinten képviselteti magát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!