Szijjártó: nemzetközi együttműködésre van szükség a tuberkolózis terjedésének megállításához

Belföld, 2023.09.22

    Budapest, 2023. szeptember 22., péntek (MTI) -  Kölcsönös tiszteleten alapuló, politikamentes nemzetközi együttműködésre, hatékonyabb prevencióra lenne szükség a tuberkolózis egyre csak gyorsuló terjedésének megállítása érdekében - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a tuberkolózis elleni küzdelemmel foglalkozó ülésen azt hangoztatta, hogy bár a beteség megelőzhető és kezelhető, még mindig évente több mint másfél millió, azaz naponta mintegy négyezer ember életét követeli.

Rámutatott, hogy a fertőzés jó ideig szinte kizárólag a fejlődő országokat érintette, de az utóbbi években megnőtt annak veszélye a fejlett országokban is, különösen Európában, ahol húsz év csökkenés után ismét emelkednek az esetszámok.

Szijjártó Péter ezután kiemelte, hogy ennek három oka van. Szavai szerint az elsőt a migrációs hullámok jelentik, minthogy minél több ember vesz részt ezekben az áradatokban, annál nagyobb a betegség terjedésének veszélye.

A második a koronavírus-járvány, az ugyanis súlyosan leterhelte az egészségügyi rendszereket, ekként kevesebb figyelem és erőforrás jutott a tuberkolózisra - közölte. Majd aláhúzta, hogy hazánkban már 1954 kötelező az oltás a fertőzés ellen, de 2021-ről 2022-re így is 35 százalékkal nőtt az esetszám.

Végül pedig az ukrajnai háborút nevezte meg, emlékeztetve, hogy Európában ott és Oroszországban a legmagasabb az esetek száma, és a sok menekült növeli a terjedés kockázatát a kontinensen.

A miniszter tudatta, hogy Magyarország ezért együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), mivel nagyon fontos a tuberkolózisos menekültek kezelése. Illetve kitért arra is, hogy szűrőprogramot kívánnak indítani az egészségügyi hatóságok a terjedés megelőzése érdekében.

"Hiszünk a prevenció fontosságában, a szakértők fontosságában, a nemzetközi munkamegosztásban" - fogalmazott.

Utóbbi kapcsán leszögezte, hogy a kormány évi 750 külföldi diák számára biztosít ösztöndíjat az orvosi és gyógyszerészképzésen.

"Ismét a veszélyek évtizedei felé tartunk, és ezek egy része az egészségügyhöz kapcsolódik, ezért jobban fel kell készülni" - figyelmeztetett. Aláhúzta: ehhez hatékonyabb megelőzésre, illetve kölcsönös tiszteleten alapuló, politikamentes nemzetközi együttműködésre van szükség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!