TV műsor

Szijjártó: ötvenmillió dolláros kötöttsegélyhitel-program indul a magyar-pakisztáni vállalatközi kapcsolatok támogatására

Belföld, 2021.04.30

Ötvenmillió dolláros kötöttsegélyhitel-programot indít Magyarország azzal a céllal, hogy magyar cégek orvosi műszereket, vízipari szolgáltatásokat, illetve az élelmiszerbiztonsághoz kapcsolódó technológiákat értékesíthessenek a pakisztáni piacon - tájékoztatta az MTI-t pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Iszlámábádból.

Az Eximbank 84 millió dolláros hitelkeretet biztosít a vállalatközi kapcsolatok előmozdítására annak érdekében, hogy segítsék magyar cégek pakisztáni piacra lépését.

Magyarország Karacsiban új konzulátust nyit, hogy fizikai jelenléttel is tudják segíteni a magyar vállalatokat. A Magyarország iránti fokozott érdeklődést mutatja az is, hogy az évente felajánlott 200 egyetemi ösztöndíjra idén 9508-an jelentkeztek Pakisztánból - mondta el a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar-pakisztáni gazdasági együttműködés alapját a Mol pakisztáni beruházásai jelentik. A vállalat 2030-ig szóló stratégiájában kiemelt szerepet szán a pakisztáni beruházásoknak, a magyar kormány pedig támogatja ezeket a törekvéseket.

A Mol a második legnagyobb kőolajkitermelő és az ötödik földgázkitermelő vállalat Pakisztánban, a legnagyobb ottani gázmező kiaknázását végző konzorcium vezető vállalata. A cég eddig összesen 2,5 milliárd dollárnyi beruházást hajtott végre Pakisztánban, és 13 sikeres kutatási műveletet hajtott végre.

A külügyminiszter nyilatkozatában az Egyesült Államok afganisztáni csapatkivonásával kapcsolatban hangsúlyozta: el kell kerülni, hogy az ország ismét a terrorizmus vagy a szélsőséges ideológiák bölcsőjévé váljon, ezért a térségbeli stabil országoknak meg kell adni a segítséget, hogy megvédhessék a határaikat és meg tudják állítani a terrorfenyegetést. Ez Európának is biztonsági érdeke, emiatt is fontos, hogy Ázsiának ezen térségével szoros együttműködést tartsanak fenn - mondta Szijjártó Péter.

Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter a magyar tárcavezetővel folytatott megbeszélését követően a közös sajtótájékoztatón kiemelte: különösen fontos volt a pénteki látogatás, miután 2006 óta nem járt magyar külügyminiszter Pakisztánban. Elmondta, hálás Magyarországnak amiatt, hogy erőteljesen támogatja Pakisztánt az Európai Unión belül a GSP+ tekintetében. A fejlődő országok támogatására az EU által létrehozott általános vámkedvezmény-rendszeren (GSP) belül működő GSP+ különösen gyümölcsöző Pakisztán számára, mert a programnak köszönhetően meg tudták kétszerezni az unióba irányuló exportjuk mennyiségét - mondta el a tárcavezető. (A GSP+ a fenntartható fejlődésre és a jó kormányzásra vonatkozó különleges ösztönző előírás az EU-ban, amely megszünteti a vámokat tíz sérülékeny országból - köztük Pakisztánból - érkező termékek kétharmada esetében, cserébe ezek az országok kötelezettséget vállaltak 27 emberi jogi, munkajogi, környezetvédelmi és jó kormányzásra vonatkozó nemzetközi egyezmény alkalmazására.)

Sah Mahmúd Kuresi elmondta: örömmel vette, hogy magyar hivatali kollégájával hasonló a tapasztalatuk a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem jegyében létrehozott Pénzügyi Akciócsoport (FATF) kormányközi szervezettel kapcsolatban. Egyetértettek abban, hogy ezt a fórumot nem lenne szabad politikai eszközként felhasználni, márpedig "sajnálatos módon erre gyakran sor kerül".

Szijjártó Péter az iszlámábádi sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a magyar kormány elkötelezetten támogatja Pakisztán terrorellenes törekvéseit. A terrorizmus és a szélsőséges ideológiák fenyegetése áll elsősorban az illegális bevándorlás hátterében, amely egészségügyi és biztonsági kockázatot jelent Európa és a világ más részei számára is. Ezt a két veszélyt kell itt a régióban elhárítani, ami nagyban hozzájárulna Európa biztonságához. Különösen azután kell erre kiemelt figyelmet fordítani, hogy az amerikai csapatok kivonulnak Afganisztánból, ebben a helyzetben még inkább szükség van Pakisztán stabilizáló erejére - fejtette ki a miniszter.

A két külügyminiszter megállapodott abban, hogy a következő találkozójukat Budapesten tartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!